A Műcsarnok egybenyitható termei ugyan nem erre lettek kitalálva, de a Nation and Fashion rendezői egy kis fantáziával nagyvonalú, látványos és elegáns bemutatót kínáltak. Minimál design, hosszú fehér kifutó, semmi díszlet, néhány színes fénykarikát kavarogtató lámpa és főleg jó ritmusérzék. Ennyi kellett hozzá, hogy komoly tömeget mozgasson meg az első olyan divatrendezvény, ami nem a szűk szakmának szól, nem exkluzív külsőségek között, viszont tartja a világszínvonalat.
A jelek szerint Magyarország a kreativitás európai mércéjéhez gyorsan közeledik. A kortárs design iránti érdeklődés már évek óta látványos jelenség, ehhez most a divat is kezd felzárkózni. Maga a tény, hogy nálunk is érdemes már pret-a -porter, vagyis hordható, közvetlen viseletre tervezett kollekciókat bemutatni, azt sejteti, hogy van rá ízlés is, igény is: a nagyvárosi plázákat ellátó világcégek megjelenése után itt az idő a kifinomultabb, egyedibb stílusváltozatok bevezetésére.
Bár a délutáni kezdéskor még volt üres hely, estére megtelt a Műcsarnok. A félórás bemutatók közötti egyórás szüneteket az ember megértően elkönyvelte az átállás nehézségei rubrikába és sétált egyet a májusi Városligetben. De ami a szünetek között volt, az tökéletesen működött. A frizurák, sminkek, a zene erős sodrásában a kollekciók erős karaktereket mutattak, a ruhák pedig még töprengésre is csábították a nézőt. A kép persze divatcégenként árnyalódik, de az erős trendek azért kirajzolódnak mindenütt. Például az állat- vagy növénymintás kelmék finom, klasszicizáló esése egyértelműen uralja a 2008-as tavaszi-nyári divatot.
A természetnek ez a nyílt felvállalása akár még a környezet iránti felelősségvállalásra is utalhat, ezzel párhuzamosan eltűntek a szőrmék, a bőr, a másik végletből viszont a 100%-os műszálas kelmék hiányoznak, a ruháknak finom, nőies, lágy esése pamutra, kevert gyapjúszálakra utal. Színben nehéz legyűrni a fekete és a fehér egyeduralmát, a legtöbb kollekció meg sem kísérelte, nagyjából ebben a kétpólusú, tiszta, egyértelmű - és nagyon elegáns - rendszerben gondolkodott, de megjelentek olyan áttetsző lila, kék és zöld árnyalatok is, amelyeket szintén a természet ihletett és rendkívüli sikerrel adaptálódtak a klasszikus formavilághoz.
A formák is egy világméretű kijózanodást sejtetnek, nagyjából megmaradnak a testkontúr közvetlen közelében, nem látunk fölösleges többletet, burjánzó méreteket. A ruhák hossza visszavonult combközép fölé és alul határozottan visszafordul a test felé, buborékot képez körülötte. A szabásban majdnem minden mást felülír a mell alatt vágott, rendkívül nőies empire vonal, de a romantikus karakter nem kötelező, bármilyen stílussal vegyülhet. Ennek a keveredésnek döbbenetes példáit vonultatta fel a Moschino: a pöttyös nylonzoknival körített titkárnő szoknyához bátran bevillantotta a teniszpólót, mindezt szédítően magas sarkú, telitalpú holdbázis fölött. Az őrült stíluskeveredés persze csak a létező társadalmi mintákat követi, hiszen ha a nő hajnalban mosónő, a gyerekek reggeli iskolába indításakor csendőr, napközben hivatalnok, este házvezető, éjjel pedig vamp, és mindezt kötelező jelleggel űzi, akkor ne csodálkozzon, ha a divat leképezi a helyzetet a maga kifinomult eszközeivel. Végül is ez a dolga.
