Olasz képzőművész kiállítása a Symbol Art Galériában

Képző

Sara Berti olasz szobrász- és festőművész 2006-ban, szobrászként végezte el a bolognai Akadémiát, 2008 óta pedig már nemcsak az olasz városban, hanem Budapesten is alkot. Eddig számos csoportos és egyéni kiállításon részt vett Európa több magángalériájában, múzeumában és intézményében. Sara Berti kapcsán nem szabad elfelejteni köztéri munkáit sem, melyek közül kiemelkedő a Ferrera városában található, öt méter magas bronzszobra.

 
A művésznő ezúttal olyan témákat választott, melyek régóta foglalkoztatták és inspirálták őt: egyrészt az ember és környezetének viszonya, másrészt a két egymást kiegészítő napszak, a naplemente és a hajnal változásának szimbolikus harmóniája. Ez utóbbi témát a színhasználata is fémjelzi, hiszen sorozataiban a vörösesbarna földszínek és a mélykék égszínek dominálnak. Sara Berti műveiben hagyományos alapanyagokat használ: bronzot, ha szobrokról, papírt és vásznat, ha festményekről van szó.