Ilyen biztató kezdet után tanulmányaimat 1973-ban fejeztem be a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Festő lettem. Sikerek, címek, rangok kevésbé, annál több kórság kísérte tevékenységemet. Próbáltam az élet napos oldalán járni, csakhát elég gyakran kaptam napszúrást. - Most is éppen borogatom a fejem. - Ahogy haladtam befelé a sűrűbe, az előbbieknél fontosabb kérdésekkel találtam magam szemben. Az idő, a mérték, és a kerék: ez a háromszög foglalkoztat. Következtetéseim egyike, hogy végül is mindenki a saját maga emlékművének építésével van elfoglalva a neki méretett idő alatt, bármi légyen is a mestersége. Persze én is hozzáláttam, hisz' az emlékművek építgetése és kultikus helyen való bemutatása is hozzátartozik a dologhoz. Az ehhez kapcsolódó sürgés-forgás azonban már nem az én világom. Amikor leültem, hogy egy kis összegzést írjak ehhez az "emlékműhöz", gyerekkor, tanulmányok, sikerek, balsikerek, miegyebek, óhatatlanul kiderült, hogy az embernek van két neveletlen ebadtája, immáron lassan felnőtt korban... és kész a legfőbb emlékmű. Folytatás következik, ha akarom, ha nem. És számtalan kérdés, ami válaszra vár. Kedvenc időtöltésem a köldöknézegetés, a felhők bámulása, és nem utolsó sorban bárhol, bármikor a sepregetés." Bíró Gábor kiállítása a Kempinski Galériában látható 2004. január 15.-ig.
