"Nem festek tradicionális képeket - kartonra, papírra dolgozom. Nem használok tradicionális anyagokat, nem használok tradicionális technikákat sem. Leggyakrabban kézzel festek, de ha nagyon nagy a kép, akkor veszek egy nagy falfestéshez használatos ecsetet, és mázolok. A képeim. A figurális és absztrakt között vannak, mert a figurákat több alakból rakom össze, és ráadásul nincs hátterük. Olyanok, mint a filmkockák, melyek külön-külön és együtt is élvezhetők. Ezért egyforma a képek formátuma, hogy ebben a koncepcióban jól kiállíthatók legyenek. Engem maga a mozdulat érdekel. A mozdulat a mozdulatlanságban. Ezért festek általában diptichonokat vagy triptichonokat. Egy önmagában megörökített mozdulatot giccsnek tartok, de az egyes fázisok egymásutánisága érdekes. Ez a festészeti zoom - mint a fotókon. Azért festek kartonra, mert egyrészt az a legolcsóbb (ezért festek többek között akrillal), másrészt így nem jelenik meg a képeimen az állandóság, a mozdulatlanság. Először ceruzával kezdtem rajzolni, sokat radíroztam, ki is lyukasztottam a papírt. De nekem ez megfelelt, mert szeretném, ha látható lenne mindaz, ami a lapon történt. A kartonon pedig minden megmarad - semmit nem lehet véglegesen eltüntetni, főleg úgy, hogy a képeimen nincsenek hátterek. Ha vászonra festesz, és elrontod, akkor nyugodtan átfestheted akár az egészet ugyanazzal a színnel, s minden előzmény eltűnik. Én pedig nem akarom idealizálni a képeimet, nem akarom az ún. hibákat eltakarni. Sokszor a földön festek, rácsöppen valami a papírra, s az ott is marad. Gyakran elkezdek egy képet profilból, s néhány nap múlva szemből fejezem be. De az összes fázis véglegesen nyomon követhető. Ez egy folyamat, ami ott marad a kartonon. Az én munkáimhoz ez is hozzátartozik - ez nem hiba, hanem dokumentáció. Karton és háttérnélküliség - az én képeimen ez az állandóság. A háttér - az maga a közeg, amibe belehelyezed a figurát. A közeg pedig - változik és változtatható. Én meg időtlen és idő nélküli dolgokat szeretnék. Ezért mezítelenek a figuráim, nincsenek ruhában, ami ugyancsak valamilyen korhoz köthetné őket. Néha valaki szól - nézd, ez egy szemüveges ember, de ez nem így van, csak ők így látják. Persze rajzolok tárgyakat is, de nem akarok én semmi segédanyagot, semmi szimbolikát alkalmazni. Csak magát a mozgásban lévő embert. Az embert a mindenkori közegében. Nekem az nagyon olcsó dolognak tűnik, mikor azt nézegetik az emberek egy képen, hogy az mit árul el az adott korról, miben jártak akkor az emberek, stb. Nem adok címet sem a képeimnek. Az emberek erre különböző képen reagálnak. Attól függ, mit látnak, hogy ki milyen ember. Nem adok támpontokat. Ha nevet adok egy képnek, az persze játék a realitással, de akkor már a történet nem a képről szól, hanem a szavakról, vagy a szavak és a kép viszonyáról. A figyelmes nézők általában kommunikálnak a képeimmel. Az emberek 90%-a viszont azt mondja - jaj, de szörnyű, Jézusom, ennek orvosnál a helye! Az érdekes reakciók viszont előbbre visznek. (Persze én is találkozom olyan dolgokkal, melyek megijesztenek, és nem tudom miért. Így valószínűleg ez egy természetes reakció.) Fontos számomra az a tér is, ahol a képeim megjelennek. Nincs különösebb motivációm, hogy mindenképen kiállítsak. Most volt ugyan a prágai várban egy kiállításom. Az valóban felemelő helyszín volt. Persze, legyezgette a hiúságomat is. A Merz Házat a barátom javasolta, és nekem megtetszett. Különben nem láthatnák a képeimet." - O. H. A tárlat helyszíne: MERZ Ház ? 1095 Budapest, Ipar u. 3. A kiállítás megtekinthető: 2004. november 5. - november 30.
További cikkek ebben a rovatban
