Palackposta

Amit a kiállítótérben látunk, az nagyon távol van már az alkalmazott műfajoktól. Ha tárgyat keresünk a munkák mögött, majdnem minden esetben egy változásban lévő társadalmi énkép lelepleződését találjuk. Tabuk és technológiák nyílnak meg a végzős hallgatók kísérletező kedve előtt, annyira egyértelműen, hogy a végeredmény nyílt, szókimondó ereje néha egészen zavarba ejt. Ez persze részben abból fakad, hogy a vizuális kommunikáció, az animáció, fotográfia, média design és tervezőgrafika lehetőségei naponta változnak, ennél elasztikusabb, gyorsabb reagálású ága a kortárs tervezőművészetnek aligha van. De valami más ok is lehet: a tárgy, a termék elidegenedett létmódja és a tervező intim szférája most még utoljára, a megbízó szempontjaitól mentesen, az érzékenység szubjektív rezgéseire hangolódva kapcsolódhat össze. Ettől az egész diplomakiállítás egyfajta szabadságeszményt közvetít, valami olyasmi hangulata van, mint a terített asztalon túracipővel lejtett rituális táncnak.

Ugyanakkor ezek a munkák alig kódolt üzenetek a jövő felé. Palackposták, melyekben kamaszos hévvel megfogalmazott vágyak rejlenek tudomány és klasszikus szépség, tárgy és játék, gép és ember, filozófia és rajz megingathatatlan harmóniájáról. Csupa olyasmiről, amit a mai társadalom már ? vagy még ? nemigen hajlandó ismerni. Ki gondolna olyasmire a tárgyhasználók közül, mint vizuális filozófia, márkanévvel futó gyufásdoboz vagy pszichedelikus arculat? Ezek a fiatal tervezők a holnap számára készítenek tárgyakat és képeket, de már a mának is izgalmas kalandokat ígérnek. Szunyogh András képregény-folyama az erőszak társadalmát foglalja egységes vizuális keretbe, Perger Zsófia egy idézet-gyűjteményből épít érzéki élményt nyújtó rajzos naplót, Kovács Éva digitális grafikáival mintegy megbélyegzi a legbanálisabb fogyóeszközöket és ezzel a tucattermékeket bevonja a kreativitás hatáskörébe. Nagyjából úgy, ahogyan a pop-art ízekre szedte a reklámokat és beleoltotta a maga társadalomkritikáját.

A fotók vagy fotó alapú munkák érzékenységi foka idén egészen egyedülálló. Nem csupán a szociális fogékonyság miatt, ami például Cabello-Collini Kristóf képsorozatán a lét szélén tengődő borsodi gyerekeket álmaik szerepébe helyezve mutatja, Jacko-nak, focistának vagy királylánynak; ilyet már sokszor láthattunk. De ahogyan Halász Dániel rögzíti a modern művészet üldöztetésére felkészült művész portréit, vagy ahogyan Juhász Viktor lírai képsora összekapcsolja az emlékezés mechanizmusát a történések objektív körülményeivel, az képes döbbenetesen közel hozni egymáshoz tárgyat és élményt. A virtuális térben keres személyes kapcsolódási pontokat Érmezei Lili Zoé, amikor Skype-on instruált modelljeiről steril hófehér környezetben készít intim felvételeket.

A legszebb pillanatok Kaulics Viola sorozatánál várják a nézőt: ő férfiideálokból készített olyan koncentrált, mesteri karakterportrékat, amivel bármikor a nemzetközi élvonalban találhatja magát. Az identitások sűrű, jelentésekkel átszőtt közegében ez a vizuális tipológia felér egy átfogó társadalomelemzéssel.