Pálfalusi Attila nem az elszigeteltségből indult, nem volt társtalan, amikor festészetének és plasztikai opusának gyökereit elültette. Ott volt az "ipartervesek" között, a második világháború utáni magyar avantgárd törekvések letéteményeseinek egyikeként művei szerepeltek a Dokumentum 69-70 című kiadványban, sőt Klaus Groh korabeli átütő antológiájában, az Aktuelle Kunst in Osteuropában is, amely a nyugati világ felé először adott hírt a progresszív kelet-európai törekvésekről.
Szakmai életrajzának központi mozzanata, hogy 1968-as első önálló kiállítását követően - leszámítva egy-két csoportos kiállítást - csak harminc év elteltével, 1998-ban jelentkezett újra a nyilvánosság előtt. Harminc évig dolgozott megszállottként, már-már a vallásosság szintjére emelve a festést, anélkül, hogy különösebb belső indíttatást érzett volna a nyilvános megnyilatkozásra.
