A Derkovits-ösztöndíjat minden évben 10 művész kaphatja meg, az első év után a zsűri további két évig meghosszabbíthatja a mai árfolyamon havi bruttó 80 ezer forintnyi támogatást. Ennek megfelelően párhuzamosan három évfolyam fut, most is ennyi állította ki a munkáit, bizonyítva, hogy értelmesen használta föl az előző évi támogatást.
 |
A közös szereplés nem valami folyamatot rajzol ki, az Ernst Múzeum termeiben nem különülnek el az évfolyamok, egységes közös tárlatot látunk. Abban viszont markánsan kirajzolódik, hogy mi izgatja a pályakezdőket, hol látják a korlátokat, mi fontos számukra és mi nem.
Az összkép az idén is az előző évek tendenciáit folytatja: a fiatalok látványosan visszafordultak a hagyományos festészeti eszközökhöz, fontosnak tartják, hogy a klasszikus alapokhoz mérjék saját alkotói világukat, attól való eltéréseiket fogalmazzák meg. A tavalyihoz képest is erősödött a minimális gesztusok szerepe. Apró mozzanatok, viszonyrendszerek, rezdülésnyi gondolatok fogják össze Vécsei Júlia érett miniatűr akvarelljeit, és szinte ugyanazon a gondolatcsapáson indult el Fischer Judit ikonszerű, szabad szemmel alig kivehető kompozícióival. Pszichedelikus színű álomködben úsznak Király András ironikus falusi zsánerképei, klasszikus művészettörténeti allúziókkal teli, de szétesett enteriőröket fest László Dániel, a neoavantgárd festészethez nyúl vissza Szász Sándor.
 |
Mindegyiküknél más a kiindulópont, de mind mögött egy fegyelmezett állítás érezhető. Néha ez konkrét narratívaként fogalmazódik meg, mint Szörényi Beatrix padlóra fektetett mackójában, akire rázuhant a tiszta művészet Malevics-féle fekete kockája; vagy Szász György dülöngélő betűsor-plasztikájában. Többen is a művészek képtelen helyzetére kérdeztek rá, Mécs Miklós a társadalom értékrendszerét gúnyolja a "mennyi pénz kell ahhoz havonta, hogy ne csinálj semmit" kérdőívvel, Horváth Tibor viszont egyenesen rákérdez a két évvel ezelőtti műtárgyfinanszírozási botrány elvarratlan szálaira.
 |
Az a két mű, amiért igazán érdemes végigböngészni a "derkósok" bemutatkozását, Tarr Hajnalka fából kifaragott, hatalmas számítógép képernyője és Follárd Barbara üvegből, műanyagból gyúrt objekt-sorozata. Munkáikat látva a néző elgondolkodik, hogy az ösztöndíj szerény összege és az évi egy közös bemutatkozási lehetőség mellett nem jönne-e jól a fiataloknak még más lehetőség is: szűkebb csoportos tárlat, kedvezményes műterembérlés vagy külföldi bemutatkozás.
