Párizsban a Szépművészeti Esterházy-gyűjteménye

 
(MTI) - A francia főváros egyik legújabb, 2003-ban alapított, magánkézben lévő múzeumának kiállítótere a korábbi 2 ezer négyzetméterről 5 ezerre bővült a Madeleine-templom téren álló háromemeletes épületben. A belvárosi ház belsejét többszintes, szinteltolások segítségével megnagyobbított, kellemes hangulatú terekké alakították át.
    
Ebből az alkalomból rendezték meg A múzeum születése című kiállítást, amelynek keretében a Pinacotheque magángyűjtők tulajdonában lévő - stílusokat, korszakokat és műfajokat keverő - állandó gyűjteménye mellett két olyan nagy múzeum festményeiből összeállított tárlatot láthat a párizsi közönség, amelyeknek alapját Európa legrégebbi és egykoron legrangosabb magángyűjteményei adják.
    
Radványi Orsolya, a kiállítás egyik kurátora a megnyitón elmondta: Marc Restellini, a Pinacotheque igazgatójának meggyőződése, hogy múzeum nem létezhet gyűjtők nélkül. Ennek "illusztrálására" hívta meg Szentpétervárról az Ermitázs gyűjteményét, amelyet a Romanov cári dinasztia kollekciójából alapítottak meg, illetve a budapesti Szépművészeti Múzeum Esterházy-gyűjteményét. 
    
 
A magyar arisztokrata család a XVII. század elejétől gyűjtött műtárgyakat, a dinasztia legjelentősebb műgyűjtője II. Miklós herceg volt, aki meggyőződéses európaiként elsősorban a festményekért rajongott. A XIX. század elején Európa egyik legjelentősebb műgyűjteményével rendelkezett, amelyet kismartoni kastélyából 1814-ben bécsi palotájába szállíttatott.
    
Az Esterházy Galéria a XIX. század eleji Bécs kulturális életének egyik központi helye volt. A kollekció - amelyet 1870-ben felvásárolt a magyar állam - később az Országos Képtár, majd a jogutód budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményének alapjává vált.
    
 
A Műgyűjtő Esterházy hercegek című tárlaton ebből láthat most a párizsi közönség 49 festményt, mégpedig az Esterházy-gyűjtemény legrangosabb darabjait, többek között Raffaello, Tintoretto, Veronese, Bellotto, Claude Lorrain, Frans Hals, Salamon van Ruysdael és Murillo remekműveit. A gondosan összeállított anyag méltóképpen reprezentálja az egykori hercegi kollekció minden iskoláját, a bolognai barokk képviselőitől a francia és a spanyol festőkön át azon művészekig, akiket II. Miklós herceg korának legjelentősebb alkotóiként tartanak számon.
    
A Szépművészeti Múzeumnak a párizsi kiállítás rövid időn belül a negyedik jelentős nemzetközi szereplése. Ezeken a tárlatokon csaknem egymillióan találkozhattak a múzeum remekműveivel. Az utóbbi másfél évben a bécsi Kunsthistorisches Museummal közösen Tokióban és Kyotóban, a múlt év nyarán a moszkvai Puskin Múzeumban, ősszel pedig a londoni Királyi Művészeti Akadémián (Royal Academy of Arts) láthatta a nagyközönség a Szépművészeti remekműveit.
    
A Esterházy-gyűjtemény május 29-ig tekinthető meg Párizsban.