Párizsi kocka

A beszélgetéshez színpompás keretet adott a tizenhat festő és szobrász munkáiból válogatott anyag, két kiállítóhelyiséget töltöttek be a geometrikus absztrakt legkülönbözőbb irányait idéző művek. A galéria ezzel az eseménnyel kezdi azt a sorozatot, amely évente más képzőművészeti irányzatra fókuszál, annak külföldi képviselőit hozza a magyar műgyűjtő közönség elé, módszeresen feldolgozva a XX. század második felének vonulatait. Ezúttal kicsit szűkíti a felhozatalt, hogy bár a festők Uruguaytól Japánig, Belgiumtól Magyarországig a világ különböző tájairól származnak, mindegyikük Párizsban él és dolgozik. Vagyis nagyjából egy párizsi galéria és annak vonzásköre áll a kiállítás mögött, amelyik az európai műtárgypiac meglehetősen behatárolt szeletére szakosodott.

Itthon ez a terület a műgyűjtők előtt korántsem olyan keresett, mint Párizsban. Ilyen határozottan a geometrikus absztraktra épülő műkereskedelmi bemutató talán még nem is volt Magyarországon. Az Abigail Galéria célja egy értő műgyűjtő közönség kinevelése és a kortárs művészet irányába fordítása, azzal a feltétellel, hogy a kortárs itt az utóbbi negyven év művészetét jelenti. Nem vállalták a kockázatot, hogy friss anyaggal rukkoljanak ki, hiszen a most bemutatott művészek túlnyomó többsége már hatvan-hetven év között mozog, legnagyobb sikereiket jó három évtizede aratták, amikor az irányzat virágkorát élte. De ilyen kontextusban még ez is újdonságnak számít a hazai műtárgypiacon.

A kiállítást megnyitó Pierre Vasarely annak a Vasarely Alapítványnak az elnöke, amely 2010-ben a pécsi köztéri szobor pályázatot egy nagyobb nemzetközi akció részévé tette; számára fontos, hogy Magyarország élénkebb művészeti kapcsolatba kerüljön Európával. A most idehozott anyag is a kapcsolat kiszélesítését segíti, hiszen ezek a művészek ? köztük néhány igazi nagy alkotó, mint például Carmelo Arden Quin, a MADI csoport egyik alapítója, a japán Mitsuko Mori, vagy Robert Saint Cricq, különlegesen egyéni utat járnak a geometrikus absztrakt lehetőségein belül. Izgalmas színt hoztak a festmények közé a holland Helen Vergouwen - a kiállítók között a legfiatalabb művész - térplasztikái és Robert Saint Cricq hulladéktárgyakból komponált, szigorú szerkesztésű asszamblázsai.

A művek többsége inkább egy kicsit poros múltidézésnek tűnik itt és most, mint revelációnak. De mivel egy-egy alkotó életmű-kiállításán túl a geometrikus absztrakt itthon gyakorlatilag nem szerepel a kiállítások programján, közönségnevelő, ízlésformáló szándéka célba ér, együtt mutatja be egy szellemi program sokféle kibontakozását, a feszes matematikai konstrukcióktól vagy az op-art látványosságoktól a számítógépes programra épülő műveken át a recycle és a kinetikus művészet egy-egy geometrizáló alkotásáig.