Pénteken nyílik az első zalaegerszegi sajtófotó-kiállítás

 
(MTI) - A tárlat ötletgazdája és egyik kiállítója Seres Péter, aki a zalaegerszegi önkormányzat számára örökíti meg a városi eseményeket. A tavasszal megfogalmazott kezdeményezéshez hamar megnyerte kollégáit, nevezetesen a Zalai Hírlap három fotósát - Pezzetta Umbertót, Katona Tibort és Ohr Tibort - , valamint az MTI Zala megyében dolgozó fotóriporterét, Varga Györgyöt.
    
A pénteken nyíló kiállításról Seres Péter elmondta: a közélet, a kultúra, a sport, vagyis a mindennapok történései, sőt szociofotók is helyet kapnak a tárlaton. Tematikus csoportosításban láthatók a fekete-fehér és színes képek, amelyek egytől egyig a 2010-ben megörökített pillanatokat mutatják meg.
    
Az ötletadó hozzátette: a város önkormányzatát sikerült megnyerniük támogatónak, így készülhettek el a digitális adatokból a súlyos összegekbe kerülő papírképek. S mivel ebben a műfajban a látvány fő szempont, a hagyományos fotókiállításoktól eltérően nemcsak 30-szor 40 centiméteres képeket nagyítottak, de számos 80 centiméteres nagy kép is helyet kapott.
    
Az öt kiállító fotóriporter régóta jól ismeri egymást, a tárlathoz közösen válogatták a képeket úgy, hogy mindig a másikat "zsűrizték". Így nemcsak azok a képek kerülnek a paravánokra, amelyek már megjelentek valahol, hanem azok is, amelyek a hagyományos riportkép kategóriájába már nem nagyon fértek bele.
    
Az első zalaegerszegi sajtófotó kiállítás péntektől egy hónapon át tekinthető meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.