 |
"Négy éves korom óta festőművésznek készültem. Abban az időben a földre terített egészíves csomagolópapírra festettem. mindig embereket. Sajnos ezek az első "művek" nem maradtak fenn. Bármilyen eszköz állt rendelkezésemre, akár egy kávéházi szalvéta, vagy egy füzet hátoldala, mindig rajzoltam.
.A falikárpit amit én munkaterápiás festészetnek nevezek, megszabadított festőművészségem kételyeitől.
1968-ban felvettek az Iparművészeti Főiskola gobelin-szakára.
1974-ben diplomáztam. Valahonnan került egy nagyon ócska szövőszék, korai darabjaimat azon szőttem. Az a helyzet, hogy más szője meg képeimet, nálam fel sem merülhetett, mivel képzeletemben már kész a kárpit, amikor elkezdem szőni, ezért nem készítek színes tervet sem, csak egy kis ceruza-rajzocskát. Az a titok, hogy ez a kis rajz milyen metamorfózison megy át szövés közben, milyen lelkiállapotban vagyok, miért akarom, hogy a "világra jöjjön", akkor válik nyilvánossá, mikor a gobelin elkészül.
Csak akkor kezdek szőni, ha már felrobban bennem, nyomaszt, vagy nem hagy békén a téma. Azért soha sem szövök, mert az "olyan szép".
A kárpit a "nehéz-fegyverzet" műfaja, hónapokig tartó munkával, nemes anyagból készül, feltételezve, hogy sokáig fennmarad. Számomra lelkiismereti kérdés, hogy fontos dolgokról szóljon.
Soha nem dolgoztam művésztelepen, mert a társaság zavar az elmélyült munkában, talán ettől alakult ki rólam az a képzet, hogy nem vagyok közösségi ember. De az vagyok..... csak egyedül.
A hosszú magányosan eltöltött idő a szövőszék mellett arra sarkall, hogy kiállítsak. Most, hogy túl vagyok ötvenedik önálló kiállításomon, örömmel érzékelem, kárpitjaim képesek egy láthatatlan szállal összekötni engem, teljesen ismeretlen emberekkel.
Ilyen alkalom volt A Műcsarnokban 1987-ben megrendezett kiállításom, ahol az általam gyűjtött tárgyak-néha múzsáim- egy áttetsző függönnyel elválasztva, de mégis együtt szerepeltek gobelinjeimmel
Nagyon szerettem az Ernst Múzeumban 1997-ben Gobelin-liget Gobelin-kert címűt, ahol az egész kiállítótér padlóját összefüggő valódi fű borította, fasorral és a kertemből beültetett növényekkel. Illusztrálva a számomra fontosat: a természet és a művészet elválaszthatatlan kapcsolatát
Legutóbb Aubussonban , lehettem tanúja. a kárpitok természetes és kortalan együttlélegzésének, Itt a XVI.-XIX századi falikárpitok, valamint Jean Lurcat és más XX századi francia alkotók művei fal-közösséget vállaltak az én munkáimmal
Ez a kiállítás ismét megerősített abban, hogy érdemes ezt a műfajt az egyre vadabb rohanás századában művelni, hiszen láthatóan szűkség van a művészet e minőségére, a "visszalassításra", hogy legyen időnk megfejteni- kik vagyunk." |
