Pest-Buda története Mariborban a Duna-hidakon keresztül

Képző

 
(MTI) Gergály Krisztina, a tárlatot szervező Hungarofest munkatársa elmondta, hogy a vándorkiállítás 34 tablóból áll, egy-egy tabló mérete 120-szor 90 centiméter. Az összeállítás Pest-Buda, illetve Budapest 200 éves történetét mutatja be a hidak történetén keresztül.
    
A tablókra került fényképek javarészt a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Kiscelli Múzeum anyagából kerültek ki. A 80?100 kép ? korabeli metszet, rajz, dokumentum és művészi fotó ? tizenöt csoportra oszlik korszakok szerint. Minden egységnek egy-egy híd vagy a híddal jól összekapcsolható kép az emblémája, emellé a korszakot jól jellemző egyéb fotó, festmény vagy metszet társul ? ismertette az anyagot Gergály Krisztina.
    
A bevezető és összekötő szöveg ? Száraz M. György munkája ? eligazítja a nézőt nemcsak az adatok, hanem az adott korszak magyar és közép-európai történelmének összefüggéseiben is.
    
A maribori kiállításra ? a jobb érthetőség miatt ? a Hungarofest elkészíttette a szövegek szlovén nyelvű változatát. A tárlatot Mariborban március 22-ig láthatják az érdeklődők, utána Ljubljanában és Lendván (Lendava) is bemutatják.
    
A Hidak ? Korok ? Budapest című tárlat a soros magyar uniós elnökségre készült 2011 elején, eddig Strasbourgban, Csíkszeredán, Vukováron és Brüsszelben mutatták be ? tette hozzá a Hungarofest munkatársa.