Egyszerre volt családias hangulatú, és mégis komoly szakmai problémák megvitatásának színtere a második alkalommal, szerdán megrendezett Művészi hagyatékot gondozók találkozója. Az első összejövetel még 2007-ben a Szent István Bazilikában valósult meg, ebben az évben viszont a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum adott otthont az eseménynek.
A találkozón szép számmal voltak jelen olyan neves magyar művészek hagyatékának a gondozói, mint például Patay László festőművész, Dabóczi Mihály szobrászművész, illetve Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész. A műhelybeszélgetés gerincét a meghívott előadók rövid, gondolatébresztő előadásai alkották: a jó hangulatú konferencia első felében az elméleti és egzisztenciális kérdések, míg a másodikban a gyakorlati, személyes vonatkozások kerültek fókuszba.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának képviseletében Török Petra beszélt arról, hogy mi a teendő, ha egy örökös már nem tudja gondozni a rábízott hagyatékot, illetve arról, hogy bár egy muzeális intézmény megalapítása kötöttségekkel jár, egyúttal lehetőségeket is teremt. Kiemelte: az engedélyezés esetében a legfontosabb két kritérium, hogy az adott hagyaték a kulturális örökség részét képezze, illetve hogy kiállítások keretében tárják a közönség elé. A Magyar Nemzeti Galéria részéről Bellák Gábor főmuzeológus hozta be a beszélgetésbe a "közgyűjteményi látószöget": szerinte nincs értelme a magángyűjteményeket muzeális formában együtt tartani, hacsak nincs rá anyagi keret - sokkal fontosabb a gyűjtemény tudományos igényű feldolgozására való törekvés.
Egy merev, érinthetetlen anyaggal szemben az igazi kihívás az, ha a múzeum mindig új szemszögből, az általa meghatározott összefüggésben mutathatja meg a gyűjteményt, illetve annak darabjait. A felszólalók többsége egyetértett abban, hogy a hagyatékgondozó sokkal jobbat tesz az általa képviselt művésszel, ha nem ragaszkodik foggal-körömmel a családi örökséget képező művekhez, hanem alkalmanként hajlandó meg is válni egy-egy darabtól. Ahogy ugyanis arra Virág Judit - a nevét viselő galéria és aukciósház képviseletében - rámutatott: előfordul, hogy rimánkodnia kell, hogy kiállíthasson vagy eladhasson egy-egy adott művet, a hagyatékgondozók elutasító magatartása viszont inkább árt, mint használ a művésznek.
"Az az életmű létezik, amit látni lehet", annak az alkotónak a művei népszerűek, aki jelen van a piacon - hangsúlyozta. Csillag Péter, a találkozó házigazdája, Molnár-C. Pál unokája hozzáfűzte: nehéz mértéket találni, hiszen meg lehet érteni azt is, aki félti a rábízott hagyatékot, viszont az is kétségtelen, hogy "egy név, ami be van zárva a lakásba, meghal". Egy név piacon tartása egyenlő az életben tartásával - summázta.
Virág Judit Bellák Gáborhoz hasonlóan kiemelte a tudományos rögzítés, dokumentálás fontosságát, hiszen ez hatalmas segítséget jelentene a kutatóknak, és nem utolsó sorban elősegíthetné a "piacon szaladgáló" bizonytalan eredetű képek számának a csökkenését. Az összejövetelen helyet kapott a biztosítás és a pályázati lehetőségek kihasználásának fontossága is, míg Springer Ferenc restaurátor az alkotások nem megfelelő tárolásának veszélyeire hívta fel a figyelmet. "Kicsit magam ellen beszélek, de addig jó, amíg a restaurátorra nincs szükség" - emelte ki a művek megóvásának lényegi kérdését. Szerinte a megfelelő csomagolás beszerzése jóval olcsóbb, mint a gondatlan bánásmód következtében szükségessé váló restaurálás.
Aba-Novák Vilmos festőművész unokája, a Leányfalun nemrég galériát alapított Kováts Kristóf elmondta: elszántság, pénz, idő, energia és nem utolsó sorban tudatosság kell a hagyatékgondozáshoz. A legfontosabb feladatok közt említette, hogy alkalmakat kell teremteni a hagyatéknak a megmutatkozásra - ebben pedig fel kell ismerni a sajtó és az internet megkerülhetetlen szerepét. "Ha ezeket elhanyagolja az ember, az életművet zárja el a nyilvánosság elől" - tette hozzá.
Stróbl Mátyás, Stróbl Alajos szobrászművész unokája elmondta: apjához hasonlóan ő és testvérei is inkább gyarapítják a gyűjteményt, nem annyira bemutatni, mint inkább megőrizni akarják. Kováts Kristóf Virág Judit és Bellák Gábor véleményét osztva úgy fogalmazott: sok festőnknek van bezárva az életműve egy "kriptába" - pedig ez a fajta óvó megőrzés sokszor a megmutatkozás, illetve a megújulás lehetőségétől zárja el a gyűjteményt.
