A fél évszázadnyi korszakra visszanézve kap el a rémület: ha innen kilépek, vissza az utcára, ilyen plakátot már biztosan nem fogok látni. Nem a nemzetközi nőnapot propagáló, zászlószínekbe öltöztetett virágcsokor hiányzik, nem is a "Köszöntjük az édesanyákat" kötelező állami szentimentaliz-musa a 70-es évek közepéről. A Magyar plakát-retro című kiállítás persze ilyeneket is mutat, de az anyag nagy része igazi grafikai műalkotás. Ez hiányzik ma, ez a személyes hangú, fantáziadús, egyetlen képbe fogalmazott átirata egy filmnek, színházi előadásnak, ünnepnek, fesztiválnak, bárminek, ami kultúra. Nem a reprezentáció hivatalos elvárásai, hanem az a mérhetetlen sok ötlet, bravúros kollázs vagy nagyvonalú grafikai gesztus, ami egyetlen képben felidéz egy komplex élménykavalkádot, behív a moziba, színházba, kiállításra, és még akár harminc év múlva is ugyanazt az egyszeri pillanatot, azt az elemi kötődést tudja felidézni, amivel együtt jön maga a kor is, az akkori város emléke és minden, ami ezzel együtt járt.
Ilyen plakát tervezésével ma már senki sem bajlódik. Elég néhány átfazonírozott fotó, félórányi számítógépes igazítás, trendi betűk és színek, és kész az image, óriásposzteren vagy neontáblán totálban betölti a látómezőt, még ha nem is érdekel, muszáj odafigyelni. A mai plakát termék-központú. A régi, amit 50 éven át igen magas színvonalon művelt a hazai szakma, a kreativitást helyezte a középpontjába. Nem felületes nosztalgia miatt volt jobb, hanem mert működött, megmozgatott. Nem egy kész - és túlnyomó részben hazug - kép jelent meg rajta, hanem kíváncsivá tett. Balogh István, Kovács Vilmos, Benczúr Gyula, Szilvásy Nándor, Darvas Árpád, Vörösmarty Magda plakátjai frissek voltak, rengeteg képi humort vittek az utcára, tobzódtak az eszközökben, a stílusokban - még a kötelezőt is nagyon szabadon tudták kezelni -, és magától értetődő módon vezettek el ahhoz a pillanathoz, amikor Orosz István plakátján megjelent egy szovjet katona tarkója, széles nyaka és rajta a felirat: Tovaris, konyec. Fontos, hogy ez a nagyszerű plakátművészet ne merüljön feledésbe. Nem bánom, legyen retro, csak néha láthassuk.
