Polgár Róbert tárlata a Rét Galériában

Képző

A Rét Galéria már indulásakor igyekezett a fiatal, kezdő alkotóknak bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Nemcsak a gazdagrétiek, de a kortárs képzőművészet alkotásait figyelemmel kísérők számára is máig emlékezetes, amikor jó másfél évtizede épp itt mutatta be Kepes András az akkor tizenéves Varga Zsófit, akinek grafikáit rendszeresen közölte az Élet és Irodalom is.
Később vagy elfogytak a fiatal tehetségek, vagy a Rét Galéria vezetése vesztette el felfedező kedvét.
Újabban olyan alkotók munkáival ismerkedhetnek meg a galéria látogatói, akik először merészkednek munkáikkal nagy nyilvánosság elé.
Polgár Róbert harmincon innen, autodidakta módon sajátította el a festészet egyfajta irányzatát. Nemcsak témaválasztásán, de ecsetkezelésén is látszik, hogy még keresgél az önkifejezés lehetőségei között, s bizonytalan, merre is haladjon. Az egyik képe, a feszített víztükörben tükröződő naplemente egészen érdekes festői megfogalmazás, ennél a képnél szerencsésen, visszafogottan bánik a színvilággal is.
Ezzel szemben viszont kevésbé sikeresek a téli tájat, a csobogó havas patakot vagy az őszi erdőt ábrázoló tájképei.
Bizonyára sokan zarándokolnak majd el a Rét Galériába, hogy megtekintsék Gregor Bernadettről készült festményét, melyen a művésznő épp két kutyájával játszik.

A kiállítás minden nap 16-24 óráig, február 19-ig tekinthető meg.