(MTI) - Oláh Jolán festőművész tisztelői saját költségükön készíttettek új emléktáblát a korábban ellopott pótlására - mondta az egyik szervező, Gáspár István Gábor újságíró. Az eredeti emléktáblát 2007. március 12-én, egy városi ünnepség keretében avatták, a 2005-ben elhunyt Oláh Jolán születésének 75. évfordulóján. A 60x80 centiméteres bronz emlékművet egy hónap múlva ismeretlen tettesek ellopták a Rákóczi út 31. számú ház faláról; ebben az épületben élt és alkotott Oláh Jolán évtizedeken keresztül.
Akkor és ezúttal is a Romart Alapítvány kezdeményezte az emléktábla avatását, illetve pótlását. A tábla elhelyezésében a reklámgrafikával foglalkozó salgótarjáni Új Műhely munkatársai segítettek. Oláh Jolán sohasem járt iskolába, írni, olvasni férje és gyerekei tanították meg. Tizenkét éves korától kőműveseknél és bányában dolgozott.
Az 1970-es években betegsége miatt nyugdíjba vonult, ezután kezdett festeni. Tehetsége révén hamarosan országos és nemzetközi hírnevet szerzett. Az 1980-as évektől több kiállítása volt Salgótarjánban, majd Budapesten, Kecskeméten, és 1992-ben Párizsban a Magyar Intézetben is. A roma művészet történetében Oláh Jolán volt az első nő, akinek munkáit életmű-kiállításon mutatták be.