"Kondákor László a Vianban Kondákor László erőszakot tett rajtam.. ..ugyanis igazán ellenemre van, amikor egy kiállítás megnyitóbeszéddel kezdődik, főleg, ha a "szónok" megpróbálja megmagyarázni a közönségnek, mint szánalmasan tájékozatlan kiskorúnak, hogy mit is lát. Ez talán még a múlt hagyatéka, szájba rágni, mit is kell gondolni, megjegyzem, tőlünk kicsit nyugatabbra nemigen találkozni ezzel a gyakorlattal. Így aztán nemhogy nem szoktam elvállalni ilyenfajta szereplést, de saját megnyitóimon se találkozhatnak vele, soha. Az egyetlen ok, ami miatt most engedtem az erőszaknak az az, hogy Kondákor László művészetét nem lehet kategorizálni, címkézni. Fotósok szerint nem fotó, grafikusok szerint nem grafika, a digitális ceruzával rajz nem rajz. Minden jóérzésű művész és művészetkedvelő finoman megmosolyogja a vásárlót, aki a kanapéhoz vesz képet, mégis kimondatlanul itt lebeg a rangsorolás, a beskatulyázás, hogy a kép: olaj-vászon, esetleg akril. Esetleg farost, de az már kicsit ciki. A fotó fekete-fehér, dokumentalista, esetleg színes, de az már bulvár. A grafika egyedi, kisszériában sokszorosított, paszpartus, keretezett, számozott. Tegnap vidéken látogattam meg egy festő barátomat, aki őrült módon fest, a szó összes értelmében. A lakása a padlótól a plafonig, az összes fal, még a lépcsőház rá eső része is ki van festve, minden négyzetcentiméter. Nincs szabály. Fest vászonra, zsákra, farostra, bútorlapra, szekrényhátuljára, fiókra (a fiókokat utálja, ezért kiveszi mindenhonnan és ráfest), kukákból megmentett szemétre, még a macskája is festékes. Fest neoluxxal, falfestékkel, körömlakkal, vérrel, szenvedéllyel. Vérrel szó szerint. És átjön a tehetség, pedig valószínűleg évek óta nem volt arra pénze, hogy akár egy tubus művészfestéket megvegyen. Pár évvel ezelőtt bementem a művészellátó boltba, hogy különböző anyagokat vegyek festeni. A legkülönbözőbb dolgokat vásároltam össze, annyira, hogy végül is odajött az eladó, és megkérdezte, mit is szeretnék kezdeni a szatyromban lévő dolgokkal, esetleg eltévesztettem a boltot... Példákat hozott, hogy milyen anyagot feltétlen mivel használjak, mit mivel lehet és kötelező, mik a szabályok, mi a bevett gyakorlat. Nézett rám, mint egy földönkívülire, néztem rá, mint borjú, meg mint akit éppen kigolyóztak a klubból. Mert zavart kelt, ami nem ez, nem az, nem behatárolható, kifiaborja, nincs támasz, nincs mankó, mert ez is, az is. Kondákor Lászlót sem ezek a határok érdeklik, mert közölni akar. A gondolat, a kép az elsődleges. És a gondolat, a kép megtalálja a legmegfelelőbb utat, a legmegfelelőbb technikát, akármi legyen is az. És ahhoz semmi kétség nem fér, hogy a művésznek, aki elvégezte a Zeneakadémiát, majd diplomázott grafika tanszéken, profi fotósként elismert szakember, nem jelent gondot, hogy a műfajok közötti határokat feszegesse, de nem ez a fontos. Fontos a közlés, az alkotói gondolat, a kép. Ha nagyon műfajt akarunk keresni, mondjuk azt, hogy KÉP, és adjuk át magunkat Kondákor László művészetének, hadd vezessen bennünket saját összművészeti világába, amiben van fotó, rajz, zene, tánc és szenvedély." - (artiqueen) Forrás: http://www.artitude.hu Kép: digitális fotó 50 x 70 cm
