Programok a retro jegyében Nyíregyházán
(MTI) Ebben az évben a városi közgyűjtemények ? a Jósa András Múzeum, a Kállay és a Vízügyi Gyűjtemény, illetve a megyei levéltár ? közösen szervezik a délután négy órától kezdődő rendezvényeket ? mondta el Bene János, a Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője.
A több helyszín között városnéző kisvonat fog közlekedni, amely a városi tűzoltóság laktanyájában berendezett kiállítás, a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság A víz ügye retrósan című időszaki tárlat, illetve a múzeum között szállítja az érdeklődőket.
Az ünnepélyes megnyitó után öt órától látható Az azok a 80-as évek! című tárlat, amely egy korhűen berendezett lakásban mutatja be a korszak jellemző tárgyait ? ismertette Bene János.
A Jósa András Múzeumban az este folyamán kerámia kiállítás nyílik az orosi megapark anyagából, majd Mácsai István festőművész tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. A nő című kiállításon a 19. század végi női viseleteket mutatják be a közönségnek, a kisebbek pedig látogatást tehetnek a restaurátor műhelyében és a műtárgyraktárban. A múzeum emeletén kézművesek, az udvaron pedig népművészek várják bemutatóra a gyerekeket, a kicsivel nagyobbak számára rendőrségi, tűzoltósági és honvédségi bemutatót szerveznek a szomszédos iparkamara udvarán.
A hangulatról a rendezvény egész ideje alatt humoristák, színészek, zenészek és zenekarok fognak gondoskodni. Éjfélkor múzeumi lézer-show várja a fáradhatatlan látogatókat, éjjel két órakor pedig az Il silenzio dallamai zárják a múzeumi programokat.
A Kállay Gyűjtemény délután három órától a régi és új kiállításokkal várja a látogatókat ? közölte Ulrich Attila, a gyűjtemény igazgatója a tájékoztatón. A megszokott máltai és johannita lovagrendet bemutató tárlat most is megtekinthető lesz, újdonságként pedig egy trópusi lepke- és rovargyűjteményt állítanak ki. Lesz vásári bábjáték, görög est és táncház, fáklyás őrségváltás is.
Az első 250 látogatót őzpörköltre invitálják, az ötszázadik szerencsés érdeklődő pedig sétarepülést nyerhet ? tette hozzá Ulrich Attila. A megváltott jegyekkel az összes helyszínre be lehet majd lépni.
A kisvárdai Rétközi Múzeumban táncházzal, "pulyasarokkal", lacikonyhával, míg a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumban repüléstörténeti kiállítással és számos kulturális programmal várják a szombati múzeumi éjszaka látogatóit.