Pszeudozoológia

Képző

Az ókori mitológiához, mondakörök, népmesék világához is kapcsolható lények modern továbbélési formájának tekinthetjük a kortárs művészeti alkotások szürreális területét. A művészek feladata tehát új alkotás, "új hibrid lény"(emberek, állatok, több állat, fantázialény keveredése) létrehozása a fenti lehetséges képzettársítások által, technikai és méretbeli megkötés nélkül. A 2005. szeptember 16-ától látható kiállítást Csányi Vilmos etológus ajánlotta az érdeklődők figyelmébe: "Köszöntöm a Kedves Vendégeket! Nagyon jó dolog, ha egy városnak telik egy állatkertre, ha az egy kisebb állatkert is, mert a gyerekeknek kell találkozniuk az állatokkal, nem csak a televízióban - és ez egy nagyon helyes állatkert, kényelmesen lehet benne sétálni. Az is nagyon jó, ha egy művésztelep is van a városban, ahol nekem vannak barátaim, akik néhány évente ide lejárnak, és mindig nagyon nagy élvezettel dolgoznak itt, úgyhogy igazán nagyon kellemes légkör lehet itt a városban, hogy ezt megengedhetik maguknak, ezért is vállaltam el szívesen, hogy megnyitom ezt a kiállítást. Az ember egy konstruktív lény, ebben különbözünk nagyon az állatoktól, hogy minden létező dologból fúrunk-faragunk, valami mást csinálunk, mint ahogy a természetben előfordul, ez emel ki bennünket az állatvilágból. Meséket mondunk, amelyek esetleg sohasem történtek meg, de nagyon szépek, nagyon tanulságosak; képeket, szobrokat csinálunk már százezer évek óta, s ez egy nagyon szellemes elfoglaltság. Az ember a körülötte lévő világot szereti szétszedni elemeire, aztán újra összerakni, valami mást csinálni belőle, s nagyon sokszor - ugye ez egy evolúciós tulajdonság - az evolúció ezeken a művészeti alkotásokon is dolgozik. Annak idején a sárkányokat igazából az ihlette meg, hogy amikor a vizikígyó úszik a tengerben, akkor fodros-tarajos hullámokat vet, és az első ábrázolások azok igazából a kígyót mutatták, meg a hullámokat. Azután szép lassan a hullámok helyébe szárnyakat képzeltek, aztán a kígyó egyre színesebb lett, tarajos, végül előállt belőle a sárkányoknak a feje, kezdetben egy helyett kettő, majd három, négy, öt, hat, hét, úgyhogy a sárkányok is nagyon komoly evolúción mentek keresztül, amíg a ma szokásos formájukat elnyerték. Ha bejönnek a kiállításra és megnézik itt a képeket és szobrokat, akkor egy csomó nagyon érdekes dolgot fognak találni: régi legendákban ábrázolt állatot, szörnyeknek a modern változatait, olyanfajta Kentaurt, amire eddig senki nem gondolt, hogy így is nézhet ki - egy fordított Kentaur várja itt a látogatókat. Nagyon izgalmas dolog, amikor az ember próbálja a körülötte lévő világot a fantáziájában újra felépíteni, szétszedni, megint csak elemeire bontani és valami egészen újat létrehozni. Nagyon jó dolog ez, nemcsak a gyerekeknek, akik itt először láthatják majd, hogy hogyan kell fantáziával, képzelőerővel nézegetni állatokat, növényeket, hogyan lehet ezekből valami újat, valami művészi alkotást létrehozni, hanem a felnőtteknek is. Igazán gratulálok a kiállítást létrehozó művészeknek, mert nagyon érdekes és nagyon szép munkákat hoztak létre és kívánok mindenkinek nagyon kellemes kiállítás-látogatást! Kecskemét, 2005. szeptember 16." A kiállítás megtekinthető: 2005. szeptember 16. - október 09. Nyitva tartás: naponta 9 - 18 óra között