Kicsi koromban hosszú ideig bohóc akartam lenni, aztán sokáig "anyuka" , kamasz koromtól pedig szent meggyőződésem volt, hogy a világot jelentő deszkákra lépek, és színésznő leszek! Ennek érdekében színjátszó szakkörre jártam, később irodalmi színpadra, majd kórusban is énekeltem, megszállott mozi-, és színházrajongóvá váltam. Megpróbálkoztam a rímfaragással, novellaírással is (mint majdnem minden tizenéves) és elhittem magamról, hogy egy hihetetlenül tehetséges ember vagyok, majd egyszer biztos, hogy felfedeznek?! Amíg nem volt önálló keresetem, családtagjaimat ünnepekkor sókerámiákkal, papírvirágokkal, bőrből készített tárgyakkal ajándékoztam meg, ma ezt a hagyományt lányaim folytatják. Teltek az évek, fel még mindig nem fedeztek... De sok évvel ezelőtt úgy hozta az élet, hogy hosszú ideig porcelánfestőként dolgoztam, itt jöttem rá először, hogy egy ecsettel milyen fantasztikus dolgokat lehet mívelni. Hirtelen megszűnt a vállalat, így megint messze kerültem a művészettől. Tizenegy évvel ezelőtt édesanyám váratlanul el kezdett festeni. Ez olyan hatással volt rám, hogy megint elkapott az "én egy még felfedezetlen, tehetséges ember vagyok"-érzés, és bizonyítani akartam! Egy év eltelte után, azaz tíz évvel ezelőtt volt az első közös kiállításunk. Azóta tizenhat tárlatot rendeztünk, mindig együtt. Festményeinket láthatták többek között Izraelben, Varsóban, országos találkozón, iskolákban, művelődési házakban. Legtöbbször a XI. kerületi Fővárosi Művelődési Házban állítottunk ki. A legutolsó is itt volt 2005 októberében. Énekelni ma már csak a konyhában szoktam, színésznő sem leszek már (bár ki tudja?) verseket pedig SMS-ben írok a szerelmemnek, ha már túlcsordulnak bennem az érzések. És azóta én fedeztem fel valamit! Azt, hogy számomra a festészet egy olyan kifejezési eszköz, amelynek segítségével meg tudom mutatni ki is vagyok valójában, milyennek látom a világot , a körülöttem lévő embereket, észreveszem a szépet és azt megpróbálom átadni másoknak is. Legyen az akvarell, pasztell, diópác, vagy temperával készített alkotás, mindenesetre én élvezem amit csinálok, örömömet lelem benne és remélem ezt láthatóvá is sikerül tennem! Akár Naplemente a Dunánál, akár virágcsokor, vagy groteszk karikatúra, mind- mind az Én ?gyermekem?, mindegyik Én vagyok. - Rácz Nóra A kiállítás megtekinthető: 2006. január 19. - február 27. Nyitva tartás: hétköznapokon: 10-18 óráig, hétvégenként: 9-12 óráig A kiállítás helyszíne: 1149 Budapest, Egressy út 17-21.
