Remsey Iván festőművész, bábtervező életmű-kiállítása Gödöllőn

Képző

Remsey Iván az immár négy generációs gödöllői művész dinasztia, a Remsey - család második generációjához tartozó képzőművész, Remsey Jenőnek, a szecessziós Gödöllői Művésztelep tagjának fia. Származása - festőművész édesapja - miatt nem végezhetett főiskolát, ami munkásságát egész életén át befolyásolta, nehezítette.

Mesterei Remsey Jenő, Ilosvai Varga István és Pirk János voltak. 1952 és 1957 között élt Szentendrén, festészete ez idő alatt kezdett kiteljesedni. A Duna közelsége, a gyönyörű táj, az ihlető környezet jelentették számára a közeget, amelyből művészete táplálkozott. Nem folytatta a szecessziós stílus családi hagyományát, képei saját elmondása szerint lírai konstruktivista alkotások. Bár 1957-ben Budapestre költözött, Szentendrétől nem szakadt el, művészi munkássága még sokáig Szentendréhez kötődött. Rendszeresen állított ki Szentendrén kortársaival, művész barátaival együtt.

Művészetének nemzetközi elismerését jelentették olaszországi önálló kiállításai Salerno-ban és Cava de Tirreni-ben, ahol a város díszpolgárává választották. Több hazai és nemzetközi (Japán, Németország, stb.) bábfesztivál zsűrijének tagja, valamint a Magyar Bábművészek Egyesületének tiszteletbeli elnöke. A Remsey család művészetében visszatérő mozzanat a mesékhez való különös vonzódás, a mesevilágnak, mint misztikumnak egyéni megnyilatkozásait találjuk szinte mindegyikük munkásságában. Remsey Iván művészetében igen nagy hangsúlyt kap a mesevilág megjelenítése. Meseillusztrációi, a témakörben készült grafikái, karakter rajzai különleges, egyedülálló értéket hordoznak, amelyek kuriózumnak minősülnek a XX. század képzőművészetében. dél-európai utazásai elevenednek meg a Mediterrán sorozat grafikáin, amelyekben a provance-i tájat láthatjuk fantasztikus színekkel ábrázolva.

Megnyitó: 2006. január 22. 16 óra A kiállítás megnyitja: Deim Pál, Kossuth-díjas festőművész Köszöntőt mond: dr. Gémesi György polgármester, országgyűlési képviselő A kiállítás helyszíne: Petőfi Sándor Művelődési Központ, Gödöllői Galéria, 2100 Gödöllő, Szabadság út 6. A kiállítás megtekinthető: 2006. január 22. - április 09. Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10-18 óra között.