Rippl-Rónai szobrot avattak Kaposváron
(MTI) - A posztimpresszionista és szecessziós törekvések kiemelkedő magyar képviselőjeként számon tartott művészről készült életnagyságú bronz alkotás - a mester a fején félrecsapott barettsapkával, amely szinte összenőtt alakjával - Horváth Balázs kaposvári szobrász, a Somogy Megyei Múzeumban dolgozó művészettörténész munkája.
A szobor elkészítésének költségeit Böszörményi Istvánné, az emlékház ma már nyugdíjas gondnoka állta, akinek Kaposvár polgármestere a keddi avatáson köszönetét fejezte ki. Szita Károly kiemelte: a somogyi megyeszékhely közgyűlése azzal a szándékkal nyilvánította Rippl-Rónai évének 2011-et, hogy a város és Európa-hírű festőművésze neve mindinkább összekapcsolódjék. Mint fogalmazott, erről szólnak Kaposvár ez évi kulturális programjai, és az is, hogy reményeik szerint az ősz közepére a régi fényében, Rippl korának hangulatát idézve fogadja majd a látogatókat a Róma-hegyi villa.
Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő avatóbeszédében az Örökségünk - Somogyország Kincse címmel kitüntetett Rippl-Rónai Emlékház jelentőségét méltatta. "A hely sokunk szemét felnyitja a szépre, a harmóniára, a művészetek mindent átfogó és léleknemesítő erejére. Ezért kell óvnunk, védenünk a Róma-hegyi villát, és mindent el kell követnünk azért, hogy még inkább zarándokhellyé váljon" - fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy Rippl-Rónai életműve, szellemisége halála után is hat. Gelencsér Attila Somogy polgárai nevében köszönetet mondott az őrzők egyikének, Böszörményi Istvánnénak a szobor elkészítéséhez felajánlott jelentős összegért.
Rippl-Rónainak Kaposváron eddig három szobrot állítottak. Az egyiket - egy életnagyságúnál nagyobb teljes alakos kőszobrot - a vele baráti kapcsolatot ápoló Medgyessy Ferenc szobrász készítette, és a festőművészről elnevezett parkban állították fel. Egy másik - Trischler József bronzba öntött zsánerszobra - szamaras kordén ülve ábrázolja a művészt. Ez, csakúgy, mint Gera Katalin alkotása, amely Rippl-Rónai és Ady találkozását örökíti meg, a megújult belváros sétálóutcájában áll.
Az 1978 óta emlékmúzeumként látogatható Róma-hegyi villa napjainkban mintegy száz Rippl-Rónai-festményt, grafikát, iparművészeti tárgyat mutat be, ezzel Kaposvár egyik legismertebb, leglátogatottabb nevezetessége.
A festőművész által 1908-ban megvásárolt épület felújítására és a park rendbe tételére - ehhez Somogy megye és Kaposvár önkormányzata 2,5-2,5 millió forintos önerőt biztosít - csaknem 220 millió forint európai uniós pályázati támogatás áll rendelkezésre. A múlt évben megkezdett munkálatokkal az idén végeznek.
Rippl-Rónai emléke előtt szülővárosa az idén immár 11. alkalommal a Festők városa Hangulatfesztivállal tiszteleg. A háromnapos rendezvény csütörtökön kezdődik.
Több helyszínen mintegy félszáz program, kiállítások, szabadtéri rendezvények sora várja az érdeklődőket, akik a lámpaoszlopokon kaposvári költők verseit olvashatják, és kézművesek munkáiból is válogathatnak. A fesztivál kiemelkedő eseménye lesz az Antal-Lusztig gyűjteményből válogatott Rippl-Rónai József és Medgyessy Ferenc alkotásait - 59 Rippl-Rónai képet és a vele baráti kapcsolatot ápoló Medgyessy Ferenc szobrászművész 15 munkáját - bemutató kiállítás a Vaszary Képtárban.