Roma ikonok ? Megjelent Lakatos Erika fotográfiai albuma

Képző

(MTI) A lányának, Sophiának is szóló "emlékkönyvben" látható fotók különböző helyeken készültek, egyebek mellett New Yorkban, Németországban és Magyarországon ? mondta el Lakatos Erika a budapesti Mai Manó Házban tartott könyvbemutatón.

 
A képeket különböző technikákkal dolgozta át, sok mindent hozzáírt, rajzolt, festett, ragasztott. "Így lett a könyv, ami nagyon sok mindent felkavart az életemben és az emlékezetemben" ? fogalmazott a művész, aki próbálta egyfajta "érzelmi-történeti sorrendbe" helyezni a képeket, ezért is kezdődik az album az "őshazából" érkezett radzsasztáni táncosnővel, akit egy New York-i fesztiválon fotózott.   
 
A könyv a roma kultúrát nem kívülről mutatja be, hanem a roma művész személyes tapasztalataiból, élményeiből merít. "Magyarországon nagyon kevés olyan könyv jelent meg, melyben a romák az önreprezentációt valamilyen formában gyakorolhatnák. Pedig hiteles képet egy kultúráról csak úgy lehet alkotni, ha arányban vannak ezek a dolgok. Lehet jól írni kívülállóként is egy kultúráról, de egészen más képet ad az, amikor valaki a saját kultúráját belülről mutatja be" ? hangsúlyozta Lakatos Erika.
 
Kiemelte: ez az első olyan fotóalbum, amely roma nyelven is megjelenik, ezért az oktatásnak is fontos része. Sok gyerek beszéli a roma nyelvet és ezt ápolni kellene ? tette hozzá a művész, aki már hat éve tanít halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket, harmadik osztályosoknak workshopokat tart, de tartott már foglalkozásokat gimnazistáknak is. A diákok az órákon többféle művészeti ággal találkozhatnak, fotózhatnak, festhetnek, rajzolhatnak, írhatnak. Mint mondta, nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni.
 
Lakatos Erika 1994-ben a Long Island-i Egyetem jazz tanszakára járva vette fel második szakként a fotózást, a tanszéken Stuart Fishelson professzor ismertette meg vele az alternatív technikákat. A Sophia hercegnő álma című képével ? melyet az albumban is megtekinthetnek az érdeklődők ? 1997-ben egy nemzetközi fotópályázaton az Év fotográfusa díjat nyerte el. A zenei és fotóművészeti mesterdiploma megszerzése (2003) és több New York-i kiállítás után egy brooklyni állami iskolában tanított rajzot, majd 2004-ben visszaköltözött Magyarországra. Együttese, a Naketina Roma Icons Different Bop Session 2005-ben alakult.