Romamúzeum nyílt Belgrádban

Képző

(MTI) - A belgrádi önkormányzat támogatásával létrejött intézmény a szerb főváros központjában, a Ruzveltova utca 41-43. szám alatt működik, és 72 négyzetméteren mutat be sok érdekes, több esetben egyedi, a roma kultúrához kötődő tárgyat.

   
Az Alave e Romengo (A romák szava) elnevezésű kiállítás látogatói megtekinthetik az első, 1537-ben Londonban nyomtatásban megjelent roma szöveget, s az első, Szerbiában 1803-ban kiadott roma nyelvű könyvet.
   
A mintegy 100 ezer, a romák kultúrájához köthető dokumentum között van nyolc különböző, roma nyelven megjelent Biblia, egy nyomtatásban soha meg nem jelent, egy német koncentrációs táborban 1942-ben született német-roma szótár, egy 1935-ben Belgrádban kiadott roma újság.
   
A múzeum digitális könyvtára mintegy 200 roma nyelvű művet tartalmaz, amelyet számítógépeken olvashatnak a látogatók. Képeslapok gazdag gyűjteménye és romákról szóló dokumentumfilmek teszik még teljesebbé a múzeum anyagát.
   
Mivel máris bebizonyosodott, hogy a hely kevés a gyűjtemény tárolására és megfelelő színvonalú bemutatására, Dragan Djilas belgrádi főpolgármester javasolta, hogy az anyag egy részét helyezzék el a városházán.