Rosta Erzsi festőművész tárlata a Thermal Hotel Héliában

Az alföldi tájképfestészet szolnoki vonulatába tartozó festőnő civil foglalkozás után kezdett rajzolni. Mestere Buna Konstantin.
Munkamódszere az, hogy mindent eredeti helyszínen fest, és tekercsbe göngyölve hozza haza a képeket. Így képes mínusz tizenöt fokos hidegben órákig ülni Cserépfalu pincesorai előtt, hogy lefesse őket téli szépségükben.
Vagy a nagymarosi Duna-partról távcsővel figyelni a szemben fekvő Visegrád dombos tájait. Visszatérő témái közé tartoznak a régi, nemegyszer pusztulásra ítélt házak. Legyenek azok barlanglakások, borospincék vagy falusi templomok. Így rögzítette vászonra a legrégibb portát a Bükk-hegység lábánál, a Rába-parti házakat Győrben, a Szent István kápolnát Esztergomban és a bugaci csárdát Jakabszálláson.

Ugyanakkor a házak mögött ott a tágabb táj: a Bakony csúcsa vagy az őszülő Balaton szépsége, Oszolytető a Pilisben és a bogácsi öreg híd. Művészetének kulcsszava az élmény. Ennek hatására keletkezik a kép, és a mű ezt az élményt hivatott visszaadni.

A magyar tájakat jól egészítik ki a Hollandiában készült képek, ahol a művésznő alkotótelepen járt.
Keukenhofot tulipánvárosnak is nevezik a sokfajta, nemesített virágjáról - ezeket örökítette meg szemet gyönyörködtető, mediterrán hangulatú képein. Mert mint vallja, legalább a lakásunkban legyen vidám, derűs a környezet, ha már ilyen rossz hangulatú, rohanó világban kell élnünk.

Őmaga is ilyen derűs, kiegyensúlyozott művész és szeretetreméltó személyiség, aki hetvenedik életévében is fáradhatatlanul járja a vidéket festőszerszámaival. Azt tartja, az a legfontosabb, hogy az ember tudjon nézni, ne csak látni.