Rozsda Endre Mohácson

Képző

1932-ben csatlakozik Aba-Novák Vilmos szabadiskolájához, ahol festészetet tanul. Itt tökéletes mesterségbeli tudásra tett szert, 1934 körüli munkái már kiforrott mesterről vallanak. 1937 fordulópont volt Rozsda művészetében: ekkor hallotta Bartók zenéjét. A zeneszerző maga játszotta "Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre" című darabját, melynek élményére a következő gondolatok fogalmazódtak meg benne: "Teljesen megrészegültem ettől a zenétől. Úgy éreztem, hogy az én művészetemet bírálja. Megértettem, hogy nem vagyok a magam kortársa." 1938-ban költözött Párizsba, ahol már Bartók hatására radikálisan megváltozott stílusban alkotott. A szürrealistákhoz állt legközelebb, Max Ernst művészetét becsülte nagyra. 1943-ban visszatért Budapestre, ahol műtermében 1945-ben megalakítják az Európai Iskolát. 1948-ig, az Európai Iskola utolsó kiállításáig számos csoportos tárlaton vesz részt a csoport tagjaival. 1957-ben visszatér Párizsba, ahol egyéni kiállítást rendez neki a rangos Fürstenberg Galéria, a katalógus szövegét Breton írja. Ekkoriban került szorosabb barátságba André Bretonnal, aki ?Le Surrealisme et la Peinture? c. könyvébe belevette a katalógus szövegét és képet is közölt Rozsdától. 1964-ben Copley-díjban részesült, melynek zsűrijében olyan nagyságok vettek részt, mint Hans Arp, Max Ernst, Roberto Matta, Man Ray, Marcel Duchamp. 1976-tól haláláig a Bateau-Lavoire-ban él és dolgozik. Az alkotó 1913. november 18-án született Mohácson és1999-ben hunyt el Párizsban. A kiállítást Pataki Gábor művészettörténész nyitotta meg. A kiállítás helyszíne: Kossuth Filmszínház Kamaraterme, Mohács, Deák tér 3. A kiállítás látható: 2006. október. 6. - november 12. között Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10-18 óráig Tanulmányok: 1932: Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában festészetet tanul 1939: a "Ecole de Louvres hallgatója, találkozik Picassoval, Max Ernsttel, Étienne Hajduval, Giacomettivel, Vieira da Silvával Egyéni kiállítások: 1936 Tamás Galéria, Budapest 1938 Rue Schoelcher, Párizs 1939 Rue Schoelcher, Párizs 1943 Alkotás M?vészház, Budapest 1946 Európai Iskola, Budapest 1948 M?vész Galéria, Budapest 1957 Galerie Fürstenberg, Párizs 1963 Galerie Fürstenberg, Párizs 1965 Galerie Fürstenberg, Párizs 1966 International Gallery, Cleveland 1970 Bruxelles 1977 Gallery 8, Claremont 1981 Galerie Jacqueline Schotland, Bázel 1982 E.S.C., Reims, Mobilier National, Párizs 1983 Bateau-Lavoir, Parizs 1984 Galerie Jansen, Párizs 1991 Galerie Maguy-Marraine, Lyon 1997 Espace Bateau-Lavoir, Párizs 1998 Retrospektív kiállítás, Műcsarnok, Budapest Espace Bateau-Lavoir, Párizs 1999 XO Galéria, Budapest 2000 Várfok Galéria, Budapest Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár 2001 Szépművészeti Múzeum, Budapest Várfok Galéria, Budapest 2002 Várfok Galéria, Várfok Terem, Budapest 2003 Várfok Galéria , Várfok Terem, Budapest 2004 Palazzo Falconieri, Róma Várfok Galéria , Várfok Terem, Budapest 2005 Várfok Galéria, Várfok Terem Díjak: 1964: Copley-díj (Hans Arp, Max Ernst, Matta, Man Ray, Marcel Duchamp a zűriben) 1987: Arts et Lettres; rend tiszti fokozata