Az amerikai indiánok hiedelemvilágában meghatározó szerepet játszanak a rettegve tisztelt ragadozók, madarak, kígyók, nagymacskák. Közülük is elsősorban a jaguár. A jaguár mint az amerikai kontinens legerősebb, legveszélyesebb ragadozója, részben ereje, részben rejtőzködő, titokzatos életmódja miatt nagy tiszteletnek örvendő istenség volt. Az éjszakai sötétségé, a férfierőé, a termékenységé, de kapcsolatba hozták az életet adó vízzel, és ő közvetített a földi és az égi világ között is. Így hát nem csoda, hogy ennek az állatnak a lenyúzott bőrét öltötték magukra a sámánok, amikor az égi hatalmakkal próbáltak kapcsolatba lépni. Ehhez persze szükségük volt különféle hallucinogén anyagok bódító hatására is. A sámánszobrok és kőjaguárok című kiállítás egy olyan, a Néprajzi Múzeum által frissen megszerzett gyűjteményt állít a látogatók elé, amely az anyagi kultúra néhány szeletén, hajdani népek vallásának agyagba öntött tárgyi emlékein keresztül villantja fel Ecuador ősi, inka hódítás előtti kultúráját. Olyan előkelők agyagszobrai vonulnak fel előttünk, akiknek fejét kultikus célokat szolgáló kagylók övezték, nyakukat agyarakkal vagy Spondylus kagylókkal ékesített, többsoros nyaklánc keretezte, fülüket és orrukat aranyból préselt korongok ékesítették. Egyik kezükben kokalevelek rágásához használt, aranyból készült mésztartó edényt, a másikban kagylóból vagy csontból csiszolt mésznyaló pálcikát szorongattak, szájukban golyóvá formált kokaleveleket forgattak. Ők voltak a sámánok, akik az egyszerű földművesek kívánságait közvetítették őseikhez, isteneikhez: legyen eső, azaz legyen élet, és kerüljenek el bennünket az égiek által küldött csapások. Szobraikat gyakran kétlyukú síp alakjában formálták meg. Elegendő volt belefújni, s a kívánság teljesült. Vagy mégsem? Szükség volt valamiféle áldozatra is, például emberáldozatra. Ilyen szimbolikus emberáldozat céljára szolgáltak a gyűjtemény legkorábbi szobrocskái, a Valdivia-kultúra alkotásai. Gyakran a nyakuknál törték el őket; bizonyára ezzel helyettesítették a valódi emberáldozatot. A szobrocskák testének sematikus megformálása élesen különbözött hajkoronájuk méretétől, kidolgozottságától. Felnőtté avatási rítusukban fontos szerepet játszó díszes hajviseletükkel ábrázolt fiatal nők szobrai ezek, akiknek termékenysége egyenlő volt a föld termékenységével, ami a zsákmányoló gazdálkodásról a földművelésre áttért Valdivia-kultúra népének létalapja volt. A kiállításban bemutatott mintegy háromszáz alkotás szinte valamennyi preinka régészeti kultúrát felöleli a kolumbiai határtól egészen Peruig, ugyanakkor bizonyságul szolgál arra, hogy az ősi Ecuador milyen fontos szerepet töltött be, megkockáztathatjuk: kiindulópontként szolgált a spanyol hódítás előtti latin-amerikai civilizációkat összekapcsoló kereskedelmi, kulturális hálóban. A kiállított tárgyak között megtalálhatók a finoman metszett, alig néhány centiméteres vésett kagylók éppúgy, mint a csaknem méteres magasságot elérő, feketére égetett vagy éppen sokszínűre festett kerámiatárgyak. A legkorábbi darab 4600 éves, egy modern művészeti alkotásokat idéző szobrocska a dél-ecuadori Machalilla-kultúrából, de a legfiatalabb is elmúlt ötszáz éves. Páratlan gyűjtemény, nemzetközi összehasonlításban is. Európában egyetlen olyan múzeum sincs, melynek ecuadori régészeti anyaga minőségben, gazdagságban vetekedhetne ezzel az új budapestivel. A sámánok szobrai mellett talán a legjobb példa erre az a dioritból csiszolt, jaguár formájú mozsár, amelyben négyezer évvel ezelőtt őrölték meg azokat az anyagokat, amelyek az égi utazás megkezdéséhez voltak szükségesek. Ma a Néprajzi Múzeum kiállításának első termében várja a látogatót. Rendező: Gyarmati János Látványtervező: Rajk Lászkó A kiállítás megtekinthető: 2005. június 25.- 2006. január 31. A kiállítás helyszíne: Budapest, V. Kossuth Lajos tér 12.
