Sanford Biggers a Trafóban

Képző

Az idén húsz éves amerikai non-profit szervezet 2000-ben indította közép-európai programját, amelynek keretében egy-egy new yorki művészt a régió legnagyobb városainak művészeti intézményei fogadnak, míg a közép-európai művészek az Art in General ösztöndíjasaiként New Yorkban tölthetnek két hónapot. A program magyar résztvevője Csörgő Attila. Az Art In General elsősorban olyan művészeti projekteket támogat, amelyek határozottan nyitnak a közönség felé, a szűkebb vagy szélesebb helyi közösséggel való interakciót és kommunikációt téve meg az alkotás alapjául. Sanford Biggers (a legutóbbi Whitney Biennálé résztvevője) művészi kiindulópontja az afrikai és az afrikai-amerikai kultúra, a ?60-as és ?70-es évek fekete polgárjogi mozgalmainak képzőművész szószólói (pl. David Hammons). Alkotásai azonban nem direkten politikusak, bár megvalósulásuk módja nem mindig mentes bizonyos rejtett politikai felhangoktól. Művei a különböző, legalábbis nagyon különbözőnek tartott kultúrák találkozási pontjait, egyesülésük okait és mikéntjét kutatják. Az utóbbi években például a tibeti buddhista kultúra karmikus homokképeit, mandalákat készített, amelyeket aztán egy breaktánc verseny résztvevői táncoltak láthatatlanná. Magyarországon persze az Amerikában nyilvánvaló problémakör egészen másként releváns. Budapesti ösztöndíjának két hónapja alatt a művész a magyarországi hagyományos és modern (szub)kultúrákat, a külföldi trendek hatásait igyekszik felderíteni. A kiállítás tehát a Magyarországon töltött másfél hónap utazásainak, új ismeretségeinek, az itteni szubkultúrák és művészeti közösségek felfedezésének és a munkafolyamatba való bevonásának eredményeképp valósul meg. A kiállítás október 6-ig látogatható. "A Creation / Disspation c. kiállítás egyszerű, pusztuló anyagokból és rögzített, de újra át nem élhető, múló pillanatokból állt össze. A változékonyság, múlandóság tana központi jelentősséggel bír a buddhista gondolkodásban. A buddhizmus szerint mi, emberek is meglehetősen materiális lények vagyunk, állandóan fizikai, szociális és politikai értelemben vett romlásnak kitéve, és ? minden erőfeszítésünk ellenére is ? múlandóak. Amint megértjük, hogy az irányítás nem a mi kezünkben van, képesek leszünk arra, hogy az adott pillanatban éljünk. Ezek a művek is a pillanat szülöttei, egyben reakciók budapesti élményeimre. A zen buddhizmus egy másik fontos tana a Wabi Sabi, a dolgok elfogadása természetes, akár változó vagy romlandó állapotukban is. A rozsda egy fém dobozon, a por egy régi spulnin, a homok múlandósága mind lehetőséget kínálnak az intenzív megfigyelésre és az elmélyülésre. A Wabi Sabi megmutatja a múlandó szépségét. 1. A Hazai Fésűs Fonó Magyarország egyik legnagyobb textilgyára volt a kommunizmus idején. Innen származnak a felhasznált anyagok, és itt készültek a fotók is. 2. Az OM a teljes harmónia, az örök egyensúly, a végtelen tökéletesség hangja. Egy meditációkor, mantraként használt torokhang, amely állítólag olyankor hallható, amikor létrejön az elemek egysége. Az itt látható piktogram az OM eredeti szanszkrit karaktereinek vad, graffitis átformálása. A tibeti buddhizmus gondosan kimunkált mandaláit (kerek kozmogramjait) homokkal közvetlenül a földre rajzolják. Miután megfigyelték és imádkoztak hozzá, a mandalát a szél vagy a víz segítségével ünnepélyesen szétszórják, fizikai létünk múlandóságának szimbólumaként. Ezen rítusban tehát a folyamat fontosabb, mint a mű. A graffiti művész biztonságát és szabadságát veszélyezteti, miközben erősen stilizált névjegyével és tagjeivel fejezi ki egyéniségét. Tudatában van tehát annak, hogy műve áldozatául eshet akár egy művésztárs, akár a graffitik ellen fellépő erők aktivitásának. Erre az esetre is igaz, hogy a gesztus fontosabb, mint a műalkotás örökkévalósága. Az OM egy installációsorozat része, amely a hip-hop négy elemének (break, MC és DJ tevékenység, graffiti) kevésbé nyilvánvaló rituális és szakrális aspektusait vizsgálja. 3. A B-Bodhisattva mandalája A buddhista mandala olyan köralakú ábra, amely az univerzumot és a különböző spirituális valóságokat reprezentálja. Amikor imádják, a mandala más dimenziók bejáratává válhat. A B-Bodhisattva mandalája egy a New York-i metróaluljárókban használt gumi burkolóanyagból készült táncpadló, amelyet a Battle of Boroughs elnevezésű, Bronxban rendezett breaktánc versenyen használtak. Tánc közben a breakesek mozdulatai a mandala köreit visszhangozzák. Azt mondják, hogy a buddhista szerzetesek is gyakran ?eltáncolják" a mandala mintáját. A videomű egy akcióban egyesíti ezt a két talajhoz kötődő rítust." Sanford Biggers