?Nagyon hiszek a szeretet erejében. Meggyőződésem az, hogy a gonosz emberek azért váltak olyanná, mert valahol, vagy gyerekkorukban vagy később hiányzott az életükből a szeretet? ? vallja Szilárd Kára, akinek színes és élettel teli világa alkotásaiban is visszaköszön.
Kíváncsiságát részvét és megértés ihleti. Festményei megnyugatóak, képeiben valami állandót, örököt keres.
Munkáiban főként Erdély és a sivatag szeretete köszön vissza. Elmondása szerint először festőnövendékként, 1943-ban járt Erdélyben. Jóval később, Izraelben találkozott először sivataggal, amely annyira ?megrázta?, hogy egész életére rányomta a bélyegét.
?A kősivatag annyira hihetetlenül érdekes, izgalmas, szürreális, hogy nem is lehet leírni. Azonkívül a szivárvány összes színeiben pompázik. Egy festő megbolondul, ha csak a színeket látja, hát még ha a formákat is? ? idézte fel akkori benyomásait.
Miután visszatért Magyarországra, újra elmerült Erdélyben, ahol a régen látott tájakat kereste és festette meg. A kiállításon látható Felsőbánya vízimalma is, amely eredetijét Genfben állították ki, de a művész egy fekete-fehér fotóról újra megfestette azt.
Szilárd Klára életében az 1991-es év volt a sokadik, talán a legnagyobb újrakezdés dátuma. Ekkor, fél évszázad után először mutatkozott be festőként szülőhazájában Magyarországon. A Vigadó Galéria tárlatán találkozott újra munkatáborban eltűnt férjével, és határozta el, hogy sok-sok év után visszaköltözik.
?Két évtized alatt termékenyen alkot, képein az imádott sivatag után feltűnnek a szívének oly kedves hollókői házak, a párizsi utcák, a zsennye közeli erdők és Erdély, ahová fél évszázad után jut el újra, és amely újra és újra megigézi? ? méltatta a művésznőt Bayer Ilona, kiemelve, hogy az üvegfestészetbe, amelynek Izraelben úttörőnek számított, itthon szeretett bele ismét. A Szentföldön gyönyörű üvegablakai 14 Tóra szekrényt díszítenek. A Dohány utcai zsinagóga udvarán látható Holokauszt emlékműve, egy nagyméretű üvegplasztika, amelyet tavaly avattak fel.
Szilárd Klára 1921-ben született Budapesten, a háború viharai Svájcba, majd Izraelbe sodorták, 1993-tól újra Magyarországon, Szentendrén és Budapesten él és dolgozik. Festő, grafikus, díszlet- és jelmeztervező, szobrász, hegesztett vasszobraiból szoborparkot létesített szentendrei kertjében. Hatvan önálló kiállítása volt világszerte. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének és számos rangos nemzetközi elismerésnek díjazottja.
