Sokat ért a Hét főbűn

Képző

(MTI) - Legdrágábban félmillió forint felett, egy 280 ezer forintról indított sorozat kelt el. Velican-Patrus Dóra Hét  főbűn című, hét giclée nyomatból álló munkája elérte az 550 ezer forintot. Több mint százezer forinttal szárnyalta túl 54 ezer forintos kikiáltási árát a neves cseh fotóművész, Frantisek Drtikol mesterien komponált aktja. Az 1920-25 körüli, eredeti üvegnegatívról készült zselatinos ezüstkópia 150 ezer forinton cserélt gazdát. A művész másik aktját 136 ezer forintos kikiáltási áron ütötték le. 
 

velicanpatrusdora_hetfobun.jpg
Velican-Patrus Dóra: Hét főbűn (részlet)
   
Kikiáltási áron, 180 ezer forintért szerezte meg valaki Gink Károly Egry József festőművészről készített portréját. Megadták a 120 ezer forintot Eifert János háromrészes giclée nyomatáért, amelyet a polihisztor tánckritikus, Dienes Gedeon emlékének szentelt. Míg egy másik varázslatosan szép Eifert-mű, A világ végén, 80 ezer forintot ért. Egy Brassai-akt azért indult mindössze 62 ezer forintról, mert fotóheliogravür eljárással sokszorosították (ezért sok példány maradt fenn belőle). Így is felverték az árát 120 ezer forintra. Míg a másik Brassai-aktot kikiáltási árán, 40 ezer forintért vették meg. A fotográfusként is jelentős cseh festő, Alfons Mucha Nude című fotóját 109 ezer forintért szerezte meg valaki. 100 ezer forintot ért Vékás Magdolna Erőmű 1. című cianotípiája, amelyet 2004-ben, Bánhidán fényképezett. 
   
Jelentős emelkedéssel, 50 ezer forintról majdnem duplázva, 90 ezer forinton ért célba Patrus Sándor festővászonra nyomott Szenvedély című, dinamikus munkája. Lussa Vince 1970-es aktja 46 ezer forintról 75 ezerig bírta.  
   
A legtöbb tétel kikiáltási áron, vagy egy-két licitlépcsővel megemelve kelt el. Így Dulovits Jenő, Kerny István, Balogh Rudolf, Vadas Ernő klasszikus felvételei, vagy a kortárs Kozák Albert, Féner Tamás, Szabó Márta, Seres Géza, Szilágyi Lenke, Korniss Péter egy-egy munkája.