Stefanovits Péter grafikusművész kiállítása a Budapest Galériában

Képző

(MTI) Stefanovits Péter elmondta, hogy a háziasszonyok által jól ismert, a hiponál aktívabb fehérítőszerről, a cloroxról kapta a nevét a tárlat. A vegyileg festett fekete vászonra fújja ugyanis a kémiai szert, ami fakít és ettől erősen maratott grafika születik. Tíz darab 10-es szériában készült nagy vásznát és tíz kisebbet állít ki, mellette még öt kerek képet.
    

Tíz?tizenkét éve dolgozik a cloroxszal, az anyaggal sok tapasztalatot gyűjtött, mert pontosan megtanulta, meddig működhet a vegyszer a vásznon, amíg a kép megszületik. A kezdetektől ott van mellette egy vödör víz is, ha kell, a marató folyamatot ezzel leállíthatja. A szöveges képeket szövegtakarással készíti s példaként említette, hogy van öt olyan tondó (kör alakú) képe, amely az Újszövetségből, Máté evangéliumából való hegyi beszédből tartalmaz idézeteket. Szakrális szövegekre épülő konstrukciókról van szó a képein ? jegyezte meg.
    
Stefanovits Péter azt reméli, hogy a megnyitó helyett tartott szeptember 20-i záráson, a finissage-on Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mint teológus felfejti néhány szöveg pontos értelmét, mert a verbális értés megváltozott azóta, hogy Károli Gáspár 1590-ben lefordította és kinyomtatta a Bibliát. Megjegyezte, hogy mást tapasztalt Székelyföldön, amikor a siklódi református templom kazettás mennyezetét festette az 1990-es évek első felében, mert az ottani emberek megértették a szakrális szövegeket és a szimbólumrendszert is.
    
Kiállítja Kőrösi Csoma-zászló című munkáját is, amely utal a keletkutató munkájára, az angol?tibeti szótárra, és a művész a tibeti írás jeleit tette munkájára. Valamennyi alkotását összeköti a technika, vagyis a maratás ? jegyezte meg. 
    
Stefanovits Péter a Képzőművészeti Főiskolán Raszler Károly és Rozanits Tibor tanítványa volt. Készít grafikákat, festményeket és installációkat is, művészeti stílusa ötvözi a klasszikus és az avantgárd hagyományait. Negyven önálló és 150 csoportos kiállításon vett rész itthon és külföldön. Munkásságáért több kitüntetést és díjat kapott. Műveit a Magyar Nemzeti Galériában és több vidéki múzeumban őrzik. 
    
Clorox Művek című kiállítása szerepel a VI. Szakrális Művészetek Hete, az Ars Sacra Fesztivál programjában, amelyet szeptember 15. és 23. között tartanak.