Szalay Zoltán - ILYENEK VOLTUNK

Képző

Kedves Barátaim, tisztelt "olvasók"!

E könyv lapjain múltunk legutóbbi fél évszázadával találkozik.

Feketén-fehéren.

Mert a fényképezőgép lencséje nem hazudik. Objektív.

Embereket idéz. És színhelyeket. Az életünket - közös életünket. A hétköznapjainkat. Az ünnepeinket. Életünk formálóit. Az utcán, az otthonainkban, az Országgyűlés épületében, a Balaton-parton. A vendégeinket. Művészeket, akik a környezetünket képben, írásban, zenében kifejezték.

Akarva-akaratlanul objektíven.

Mert a kép, még a legelvontabb is, csak objektív lehet. Mi magunk tesszük azzá. Mert a képbe önmagunkat látjuk bele. Feketén-fehéren. Árnyaltan. A magunk szemével.

Jó, ha tudjuk: ennek a könyvnek - ezeknek a képeknek - nem csupán a nézői vagyunk, nem csak a tárgyai vagyunk, hanem az alkotói is. Mint az életünknek, ami megfoszthatatlanul a mienk.
Életünk "tájképének" alkotója, s csak visszaadja, amit az életünkből fél évszázad alatt mi magunk megalkottunk. Amit felépítettünk. Amit elszegényíthettünk. Amit gazdagíthattunk. Mi magunk.

Vele együtt. A képek önmagunkat idézik.

Köszönjük!

Budapesten, 2004 márciusában

Göncz Árpád

Szalay Zoltán önéletrajza:

"1935-ben születtem Budapesten. Hatéves koromig Giurgiuban (Románia), Bécsben, és útközben Budapesten laktam. Apám a magyar hajózás képviselője volt, hol itt, hol ott. Ide-oda utaztam a Dunán egyedül 3-4 éves koromban - kvázi csomagként - a Kapitányok gondjaira bízva. Iskolába Budapesten jártam. 1945-ben szüleim beírattak a Ciszterci rend budapesti Szent Imre Gimnáziumába, amit később átkereszteltek, ezzel együtt államosították, és mi jártunk tovább ugyanoda. 1950-ben nem vettek fel gimnáziumba, így iskolai tanulmányaimat szüneteltettem. A_munkásosztályhoz csatlakoztam mint betanított optikai csiszoló, egy magáncégnél, Diószegi István optikaicsiszoló-üzemében. Államosították ezt is, minden maradt, csak a cég neve változott itt is. Néptáncmozgalom, barátok, szerelem, kezembe kerül egy Tenax (ez kisfilmes 24x24 mm-es fényképezőgép). Fényképezek. Atyai jóbarát - Falus Bertalan - a pálya szélére lök. Személyiigazolvány-képeket készítek Szabolcs-Szatmár megyében. 1954 Fővárosi Fotó riportrészleg. Iskola, óvoda, lakáson gyerekfényképezés, egy szóval, röhögős. Műszaki fényképezés. Katonaság, Rétság, kiképzés, írnokság, fényképezés magnéziummal, fogda. 1956 vége: leszerelés, vissza a Fővárosi Fotóba, és kezdem a szakmát megtanulni. Jó csapat alakul ki, eszközöket bütykölünk, gépeket buherálunk, fényképezünk, egymástól és mindenkitől tanulunk. 1958: a Rádió Újsághoz kerülök. Megfelelek, szerződést kapok (havi 950 Ft), de továbbra is a Fővárosi Fotó riportosztályán dolgozom. Tanulok. Újságíró Iskola, állandó posztgraduális képzésem a Rádió Pagodájában. A különböző asztaloknál tanulom meg a szakma elméletét, gyakorlatát. Nagyon nagy iskola.
1962: a MADOME országos kiállításának aranyérme. 1964: indul a Tükör ("a magyar Stern") magazin, amelynek legfiatalabb munkatársa vagyok. Az induló lap próbaszámában kapok öt oldalt az Ingázók riportomra. Nagy siker mindazok számára, akik látják a próbaszámot. Felülről jött ajánlásra kiveszik a lapból, nem jelenhet meg, a következő időszakban számos riportom jut erre a sorsra.
1965: Fiatal Művészek Klubja, közös kiállításom Gyémánt László festőművész barátommal. A Tükör Új Tükörré alakul, mi maradunk, csak a cég változik. Ja, és a szellemisége. 1976: Útközben címmel kiállításom a Fényes Adolf Galériában. Közben kamarakiállítások, mert ami a lapban nem jelenhet meg, az a falra kerül. Elkezdem a Sajtófotó-kiállításokat rendezni. Feljelentések sorozata. Sikerül kivédeni. Tanítok az Újságíró Iskolán. Elhagyom az Új Tükröt, az IPV képszerkesztőségét vezetem egy évig. Magyar Hírlap, átalakulás, felkérnek képszerkesztő rovatvezetőnek. Jó csapat, fiatalok, siker. 1987-ben Munka Érdemrend ezüst fokozatot kapok.
30 év után, 1988-ban elhagyom a Rádió Újságot, nagy és tartós szerelem volt. 13 évig vezetem a Fiatal Fotóriporterek Stúdióját. A Magyar Hírlapnál 1989-ben a szerkesztőségi titkos szavazás alapján az Év Újságírója díjat kapom. Az induló Kurírhoz hívnak, hamar szétesik. Szabadúszó leszek. Könyvet csinálok, illusztrálok, és mindent, amit kell. Album és minikönyv a Parlamentről. Megjelenik 1993-ban. A Blikk megindításához, a lap vizuális képének megszervezéséhez hívnak meg 1993 végén#8230; két év után távozom.
A Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapom 1995-ben. Szabadon úszom. Rendezem továbbra is a Sajtófotó-kiállításokat. Bemutatásra kerül A zene arcai című kiállításom Budapesten, Sárospatakon, Veszprémben, Szolnokon.
1999-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban bemutatom az Arcok, szemek, mozdulatok című kiállításomat, továbbá a Fotótár című sorozatban kötetem jelenik meg.
2000. március 15-én megkapom a Táncsics Mihály-díjat és elnyerem a Pulitzer-emlékdíjat.
2000 óta a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztályának elnöke vagyok. Jó év volt. Most pedig itt ez a könyv."