Eleőd Ákos kurátori koncepciója és az idei Reneszánsz év egybeesése is véletlen koincidenciának mondható. A reneszánsz nem téma, csak mérték, referenciapont: a kiállítás a jelenről szól, és így kultúrpolitikai ügyeskedés helyett valós izgalmat kínál. Mégpedig kétfélét, mert a kiállítás két részét a számokkal való bűvészkedés ellenére sem sikerült egybecsengetni.
Ez azonban csak kísérő anyag a templomtér közepét elfoglaló nagy installációhoz, amely Eleőd, Gellér B. István, Gaál József és Szurcsik József munkája. Ez is dobozokból fűződik sorba, de már emberi lépték és a reneszánsz szigorú alkotói fegyelme nélkül. A gigantikus méretek, a laza kapcsolódások egy modernen túli korszak felborult világrendjében fogantak, az összefüggő részletek sokkal inkább a középkor szigorát és egyben szertelenségét hozzák, mint a reneszánszét. Az anonim fababa, kezében saját dobozba zárt, kicsinyített másával maga a Teremtő, az ő aktusa hullámzik tovább, de már emberi keretek között, a Logosz hófehér tere vérvörössé és feketévé válik, az eltorzult színtereken vér, erőszak, börtönrács, Noé megfeneklett bárkája és egy fekete világítótorony fenyegető pásztái járják be ezt fekete szénre ültetett, apokaliptikus világot. Nagy hatású mű.