Százmilliós értékű bélyegritkaság

Képző

A Magyar Királyi Posta a bécsi döntés emlékére bocsátotta ki az 1938-as Szent István-emlékkiadás egy felülnyomott változatát. A bélyegen a "HAZATÉRÉS 1938" szöveg volt olvasható, ez a felülnyomat maradt le a gyártás során az egyik ívről, amely 1938. december 1-jén ki is került a forgalomba, a felvidéki Nagymánya község postájára.

 
A tévnyomatot 70 éve, 1939 tavaszán fedezték fel, akkorra azonban a nagyobb részét már eladták, így az azonnali visszavonást követően az ívben eredetileg szereplő 100 bélyegből 38 került a nagymányai postáról a Bélyegmúzeumba. Ezek közül hetet legális úton elajándékoztak, több bélyegnek pedig nyoma veszett, így ma a múzeumban összesen 25 darab található, közülük 24 egy tömbben.
 
Visnovszki Gábor, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság elnöke elmondta: ennek a nemzeti ritkaságnak az értéke felbecsülhetetlen, hiszen a most kiállítotton kívül nem létezik egységes tömbben ez a tévnyomat, egyes szakértők a tömb értékét 300-500 millió forintra becsülik, az aukciókon a használt darabok is kétmillió forint körüli áron kelnek el.
 
A bélyegritkaságot állagának megóvása érdekében csak rövid időre állítják ki: a Nagymánya-tévnyomat február 1-jéig látható a múzeumban.