Szemétművészek

Képző


kukaallod__yt20070607032.jpg
A művészi kuka projekt egyik nyertes alkotása a Sparks Galériában. A 15 díjazott műalkotás szeptembertől tekinthető meg a főváros utcáin. MTI Fotó: Illyés Tibor

 (MTI) - A "Művészi kuka projektet" a Galéria hirdette meg márciusban, azzal a céllal, hogy a sárga és zöld színű műanyag köztéri kukák művészeti tárggyá váljanak alkotóik jóvoltából, ezzel is arra késztetve az utca járókelőit, hogy ügyeljenek környezetük tisztaságára.  A felhívásra érkezett 70 pályaműből tizenötöt választott ki a zsűri. Az elkészült alkotásokból nyílt augusztus 25-ig tartó kiállítás a Sparks Galériában.
  Vékony Délia, a Sparks Galéria kurátora elmondta: a művészi kukákból másolat is készült, ezeket hamarosan az ország különböző területein mutatják be a kihelyezésig, így például a Művészetek Völgyében is láthatók lesznek az alkotások. A kiállítás után, szeptemberben Budapest köztereire kerülnek az ékes szemetesek másolatai, a valódiakat pedig elárverezik. 
  A kiállítás megnyitóján több művész is részt vett. A DOS csoportnak, vagyis Győre Violának, Szendeff Lőrincnek és Molnár G. Leventének két kukáját is kiválasztotta elkészítésre a zsűri. Az egyik Nincs mese elnevezésű alkotásukat akrill festékkel dekorálták, népmesei motívumokkal ékesítették. A másikat zsákvászonba "öltöztették", kockás motívumokkal díszítették és kereket tettek az aljára, így leginkább egy bevásárlókocsira hasonlít.
  A projekt egyik támogatójának munkatársai különdíjra jelölték Váró Péter Throat trash nevű alkotását, amelyre készítője tölcsérszerű, hatalmas nyílást tervezett. A kuka nemcsak szemét tárolására alkalmas, hanem sör- vagy üdítőnyitásra is, sőt köszönömöt mond, ha valaki beledobja a hulladékot.    

 
Korábban: