Az Éós első évének tapasztalatai alapján nyugodt szívvel állítjuk: a kísérlet nem fulladt kudarcba. Az első évad legnagyobb eseménye azonban alighanem 'A Marathóni mozaik' című, vidéki felsőtagozatos osztályoknak meghirdetett levelező pályázat volt. Ennek során a résztvevőknek öt fordulón át feladatlapokat kellett kitölteniük, majd ezek nyomán el kellett készíteniük a marathóni csatát ábrázoló nagyméretű papírmozaikot. A jelentkezők nagy száma (58 osztály), a feladatlapokból lemérhető teljesítmény (a valamennyi lapot beküldő 34 osztályból 19 ért el 80% fölötti eredményt), végül az elkészült mozaikok magas színvonala fölülmúlta minden várakozást. A nyertes mozaikokból június 16-30. között kiállítást rendeztek az Antenna Hungária Rt. Átrium Galériájában és ma is megtekinthetők az Éós honlapján
Egy sikeres kísérletet folytatni kell. Erre a tanévre fölújított és (a NeKÖM valamint a Múzeum jóvoltából a tavalyinál gazdagabban fölszerelt) kézműves-műhellyel várják a jelentkezőket. Újra indítják a levelező pályázatot is, ennek során Achilleus pajzsát kell elkészíteni az Iliasban olvasható leírásból kiindulva. Az akkreditált tanári továbbképzés harmadik szemeszteréhez érkezik és elkezdik az új programok előkészítését is (vasárnapi kézműves-műhely felnőtteknek; foglalkozások vak gyermekek számára, stb.). - a Hajnal folytatódik.
Program
|