Szép Péter anyaga tavaly december óta járja Közép-Európát. Először Bécsben, a Collegium Hungaricumban mutatkozott be, majd Székesfehérváron és végül Budapesten láthatók a gyűjtemény fontosabb darabjai. A válogatás a XX. század közepétől, az 1950-es évektől az egészen friss, 2008-as alkotásokig fogja össze a magyar festészet - és az ezt kiegészítő néhány kisplasztika, illetve fotó - egy speciális olvasatát. A gyűjtemény ugyanis legnagyobb részben nonfiguratív vásznakból áll, de ennek a karakternek nem mond ellent az a 2008-as Kudász Gábor Arión-fotó, amely sitthalom, üres foghíjtelek, magányos tűzfal és éjszakai bérház álomszerű együttesét mutatja. Még Szurcsik József szürrealisztikus kettős portréja és Schéner Mihály teátrális torzói is illeszkednek ehhez a színes, szabadon értelmezett képi absztrakcióhoz.
Az anyag izgalmas, de a kevéssé felkapott festőket és a korszak elismert nagyjait egymás mellett, hierarchia és narráció nélkül kezeli. Nádler és Bak, Szirtes János, Soós Tamás, Bukta Imre és Frey Krisztián ugyanolyan hangsúlyt kap, mint Batykó Róbert vagy Barabás Zsófi, akik az újabb festőnemzedéket képviselik az organikus absztrakt, a konstruktivizmus, a transzavantgárd vagy a gesztusfestészet nagy vonulatai után. Ráadásul itt vannak a közép-európai párhuzamok, amelyek kiemelik a hazai anyagot. Például a nálunk kevéssé ismert osztrák Hans Staudacher tüneményes gazdagságú informel vásznai a '80-as évekből, a sztárrá lett Hermann Nitsch, akinek sötéten gomolygó koloritja ugyan felidézi az Orgia-Misztérium Színház valóságát, de mint mű nem erősebb, mint a Párizsban alkotó Rozsda Endre szürrealisztikus kompozíciói vagy a szintén emigrált Marosán Gyula kalligráfiát imitáló képei.
Gazdag, élvezettel és értéssel válogatott kollekció Szép Péteré. A gondosság ott fogható meg leginkább, ahogyan a kortárs és a közelmúlt festészetet egymáshoz köti. A műgyűjtésben évek óta világszerte erősödő tendencia a kortárs művek felé fordulás, de itt az előzményekkel együtt valóban koherens a kép, szépen rajzolódnak ki a hatások és az egyéniségek, szabadon, az ábrázolás kötöttsége nélkül, határozott és tiszta festőiségben.
