Szerencsés találkozás Ottó Lászlóval

Mi kell ahhoz, hogy egy fiatal festő úgy tudjon festeni, hogy kijöhessen belőle mindaz, ami benne rejlik?

Sok tapasztalat. Mindig nagyobb célt kell kitűzni, aztán váratlanul sikerül. Én nem végeztem képzőművészeti főiskolát, a műszaki irányt választottam. Talán ezért tudom jobban megélni a ma megtapasztalt szabadabb szellemi létformát, mint az építészettel járó, súlyos, anyagi dolgokkal való állandó foglalkozást.
A magam útján kezdtem el a festészetet, később találkoztam mesterekkel, Lantos Ferencnél is tanultam, műtermekbe jártam, inspirációkat szívtam magamba. Ez fontos. Beszélgetések egy-egy műteremben. Kiállításokat nézni, albumokat. Végül is azt csináltam, mint egy főiskolás, csak a magam naiv, rácsodálkozó módján.

Mestereid vannak?

Nádler István a legfontosabb, de Bak Imre, Konok Tamás, Keserü Ilona, Trombitás Tamás, a régebbi időkből Mark Rothko Sorolhatnám még.

A szellemi út bejárásához, festészet esetén anyagiak is kellenek. Fiatal festőknek problémát jelenthet a világos műterem, az elegendő vászon, és festék beszerzése. Hogy is van ez?

Az embertől függ, mire van szüksége. Az egyetemen nagy méretekre inspirálják a diákokat, mindig úgy tűnik, hogy valami nagyot kérnek. Ezt várják el. Kicsiben ugyanúgy lehet alkotni. Nagy képekhez nagy hely kell.
Én kezdetekben egy szobát béreltem, az ablaknál jók voltak a fények. Most jóval nagyobb ablakom van, északi irányból érkezik a fény. Ez a legjobb. Itt lehetne akár kétméteres képeket is festeni, bár azt már csak lámpával.
Az anyag ára attól függ, milyen szinten gondoljuk komolyan a festészetet. Ha a maximumot vesszük, akkor az jelentős kiadásokkal jár. Kezdve a vakrámával. Ma már csak néhány asztalos készít ékelt vakrámát. Ez nem ereszkedik meg soha, ez feszíthető, a nem ékeltben nem bízok, lett légyen pedig szinte világtendencia. Mert hogy néz ki egy kép, ha tíz év múltán megereszkedik egy tetőtéri galériában?
A megfelelő lenvászon sem olcsó. Ha valaki a képeit nem tudja eladni, akkor a munkából szerzett pénz ritkán elegendő megfelelő festmény-alapanyag vásárlására. Kezdetben farost lemezre festettem.
Nagyobb képnél csak vászon jöhet szóba. Az utóbbi időkben találtam egy támogatót, így bátrabban, nagyobb ütemben tudtam vásárolni. Nem korlátoz az anyag.

Mit lát benned a támogató? Teszel azért valamit, hogy legyen támogatód?

Kezdetben csak a pécsi közegben keresgéltem, mutogattam a képeim, Szentendrén is próbálkoztam, festőket látogattam, galeristákat. Tavaly egy galériában láttak valamit a képeimben, sikerült kapcsolatokat kiépítenem. Ennyit tettem érte.
Didaktikusan így mondanák: a művész dolgozott a műteremben, aztán a galériában jött a siker. Úgy éreztem, mintha vártak volna. Elhivatottan dolgoztam, s az az érzésem, hogy ezt a sok munkát értékelni kezdték. Összefüggnek az események. Nem csak én tettem azért, hogy észrevegyenek, hanem valakik vártak is ilyesmit, amit én csinálok. A világban nagy összefüggések lehetnek. Szerencsés pillanatban létrejöhet a találkozás. Mindig is a saját utam igyekeztem követni. Most nem kell másra figyelnem, teljes erőbedobással festhetek. Zavarba is jövök a sikertől, de megdolgoztam érte, sok magányos műtermi órám van benne, utolsó pénzemből is elutaztam kiállításokra akár az ország másik végére.

Kettős természetet árulsz el magadról, hiszen konzekvensen megoldod a magad elé kitűzött feladatokat, másrészt szerénységgel, vagy álszerénységgel viszonyulsz a dicsérethez. Zavarba jössz tőle?

Igen, zavarba jövök. Az a központi ingadozásom oka, hogy mindig a tökéletesre törekszem. Mielőtt jöttél, megnéztem a fél éves képeim, és már nem annyira szimpatikusak. A belső mércén túl létezik a külvilági mérce. E kettő nem mindig esett egybe a művészettörténetbe visszatekintve, tőlem nagyobb festőknél sem.