A Fekete Tamás által komponált Brunelleschi-ciklus azok közé a fontos művek közé tartozik, amelyek a megértett idő és a folytatásra hívó szellem találkozásából szoktak megszületni. A 2007-ben elhunyt művészt munkája közben mintha a kettős értelemben vett összefoglalás szándéka vezérelte volna. Azért nyúlt vissza az európai kultúra egyik klasszikus örökségéhez, a reneszánszhoz, illetve a reneszánsz építészet kezdeteihez, mert felismerte, hogy műveinek a példaképül választott Brunelleschi szerszámainak és alkotásainak szerkezetét újraíró ikonográfiájában ifjúkorának élményei születnek újjá. Ugyanakkor ebben az életművét lezáró alkotásban a munkásságában már korábban is felbukkanó megoldások - szerkezetek-gépezetek ábrázolása, mobil elemek alkalmazása - is kiteljesedhettek.
Filippo Brunelleschi munkásságának megidézésében egy firenzei utazás élményei, valamint egy életműalbum illusztrációi játszottak szerepet; emellett a nagy előd életútja is hatást gyakorolt a mű létrejöttére. Az ötvösből szobrásszá és építésszé, gátak és erődítések tervezőjévé és megalkotójává kiteljesedő művész-mérnök-mesterember alakja bizonyára párhuzamba állítható a szerszámkészítőként kezdett, majd Ferenczy Béni műtermében tanult, a plasztikát egész életében a mestermunka igényességével művelő Fekete Tamás életútjával.
