Szily Géza kiállítása a Tolnai Galériában

Képző


szilygeza_zsilipeste_1982.jpg
Szily Géze: Zsilip este, 1982

(MTI) - Az október 8-ig látható, Tolnai képek címet viselő bemutatón harminc, különböző technikával készült képet láthat a közönség, többnyire akvarelleket, akrilképeket és rajzokat - mondta Szily Géza.

   
Az alkotások negyven évet ölelnek fel munkásságából 1970-től 2010-ig; a művek közös vonása, hogy Tolnán születtek vagy ott fogantak meg - tette hozzá az alkotó. Tolnai vonatkozású képeinek nagy része a szülői házhoz kapcsolódik; a művész szavai szerint azokon nem a ház optikai valósága jelenik meg, hanem az ahhoz való viszonya az elmúlt négy évtized alatt. "Az, hogy itt éltek az őseim, más dimenzióba helyezik a valóságot" - fogalmazott.
   
A szürrealisztikus látásmódjáról ismert alkotó megjegyezte: mint életműve jelentős részében, a Tolnai képeken is a "mai festői nyelvet" használja; a festmények, rajzok egyértelmű tárgyi utalások mellett a helyhez való kötődésének képi megnyilvánulásai.
   
A 72 éves Szily Géza iparművészként kezdte pályáját, a 80-as évektől elsősorban akvarelleket festett, jelenleg is a Magyar Vízfestők Társaságának elnöke; 2007-ben Munkácsy-díjjal ismerték el munkásságát, 2009-ben megkapta az egri Akvarell Triennále fődíját.