SZÍN-képek
A Teátrumfotó 2009-ben, Kárpáti Iván és Mészáros Csaba kezdeményezésére, Puskel Zsolt és Takács Zsolt bevonásával jött létre, melyhez azóta folyamatosan csatlakoztak a tagok (Berkovich Kata, Gebauer Hanga Klára, Huisz István, Patrus Sándor, Siklós Péter, Szécsényi Zsuzsa, Zelkó Csilla). A társaságot elsősorban a fotózás és a színház szeretete köti össze, közös céljuk, hogy minél több platformon mutatkozhassanak be, ezáltal is növelve az érdeklődést a kultúra, a színház és a tánc iránt.
Bemutatkozó kiállításukra az Ágens Galériában került sor 2010 októberében. A Pinceszínházban január 21. és február 28. között mutatják be válogatott munkáikat, elsősorban a Pinceszínház előadásaiból válogattak, illetve olyan művészekről készült képekből, akik a Pinceszínházban is színpadra lépnek.