|
2009-ben mutatta be azt a három emberi alakot ábrázoló faszobrot, amelyek közül az egyik a hiányról beszélt (Animus, 2009), míg a másik a növekedés/csökkenés dilemmájáról (Anima, 2009). Carl Gustav Jung nevezte így a két ellentétes nem tudattalan képviselőjét, a nőben élő férfit és a férfiben élő nőt. Fülöp Gábor akkor sem csak a címekkel bánt szűkszavúan, de a szobrok tömege és formája is szinte az archetípusok egyszerűségéig volt lecsupaszítva.
|
Legújabb, Víz című kiállításán szintén tömören fogalmaz, hisz? újfent alapelemre utal. Eltünteti a posztamenseket, emberszobrait a padlóra helyezi, köréjük pedig négyzet alakban fehér homokot szór. Az egyik figura szivacsból készült, egy robusztus férfi benyomását kelti, aki így kontraposztban biztosan áll a lábán; a másik, törékeny nő, klasszikus fekvőpózban. A kiállítás most is egyfajta oppozíciót jelenít meg, de itt a szobrok anyagkezelése is különböző irányú műveleteket takar. A szivacsszobor (Szivacs, 2011) vélhetően nagyobb tömegből csökkent le végleges formájára, a ? Hegedűs Anett Lillával közösen jegyzett ? Víz 1. (2011) című fekvő forma pedig egy műanyagöntvény, tehát hozzáadással (öntéssel) nyerte el végső állapotát. A két szobor kapcsolata ezen túl nem tűnik olyan szofisztikáltnak mint az Animus és Anima esetén. A várakozó szivacs férfi és a nyugalmi állapotban fekvő ? vízzel teli formára emlékeztető ? női test között leginkább egyszerű párhuzamokat lehet vonni.