'A szobroknak megvan a maguk sorsa,,

Amikor megismertem a szobrászművészt, kertjében még állt az az ideiglenes műterem, amelyben a Triga hatalmas szekerét és lóalakjait helyezték el. Ez a szoborcsoport, amelyet hét évig restaurált, azóta visszakerült eredeti helyére, a Néprajzi Múzeum tetejére. A művész műtermében most néhány új alkotás: a mesterecsetek sorozatban Szent László feje néz ránk egy keretből, amott pedig Árpádházi Jolánta, egy kevéssé ismert magyar szobra. A földön, az asztalokon mindenütt rajzok: a nyári, bessans-i művésztábor élményének nyomai.

Nemrég érkezett vissza New Yorkból, ahol az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (ASAE) nevében az Ön ajándékát adták át Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak.

1991 óta vagyok az akadémia tagja, általában érmekkel járulok hozzá a testület munkájához. Most viszont, mivel a soron következő ülésünket New Yorkban, a Guggenheim Múzeumban tartottuk, az én ajándékomat ajánlottuk föl az ENSZ-főtitkárnak, aki azt személyes megbízottja, Pico úr útján vette át és köszönte meg. A szobor egy 13 cm-s, fölgömböt tartó kéz, ahogy a mellékelt okiratban írtam "a kékbolygó mint az élet megtestesítője az emberiséget jelképező kézben, féltve, de remélve, hogy megmarad a jövő nemzedékének". New York nagy élmény egy művész számára. Már maga a Guggenheim Múzeum, amelyet Frank Lloyd Wright építész tervezett, és ahol ott sorakoznak Picasso, Dali, Duchamp alkotásai. Kedvencem, Modigliani most éppen Párizsban volt, kölcsönadták egy retrospektív kiállításra. Aztán a színházak: voltam a Metropolitanban egy remek Aida előadáson, és ugyancsak az Aida musicalváltozatát láttam a Broadwayn, A sevillai borbélyt a Városi Operában, voltam a Rockefeller Center tetején, a Hyde Parkban, a Tengerészeti Múzeumban. Természetesen nagy biztonsági intézkedések vannak mindenütt, még egy étterembe sem lehet belépni átvizsgálás nélkül, de az élet egyébként a maga természetes medrében zajlik. Amerika nem az én világom, de New York építészeti szempontból mindenképpen különleges, 21. századi metropolis.

Édesapám, Madarassy Walter műtermében szerettem bele a rézbe. Ma már teljesen elmosódott a határ az ötvösség és a szobrászat között. Egyik műfaj szüli a másikat, mint ahogy egyik munkám mindig hozta a másikat. Belső térvilágítással kezdtem - én csináltam a Vigadó csillárait, valamint restauráltam a Bazilika kandelábereimet. Most megint ilyen jellegű munkám van Győrben, aminek nagyon örülök, mert már hiányoltam régi mesterségemet. Vállaltam restaurálást, édesapámmal és öcsémmel közösen a tatabányai Turulmadarat, és a legnagyobb munkám, a Triga valóban hét évemet vette igénybe. De legjobban természetesen a szobrokat szeretem, nehezen válok meg tőlük. Apám mindig mondta is: "Nem dolgozhatsz örökké a műtermednek!"

Két szobra, a Szent István király és Gizella királynő nagy utat járt be, amíg elérkezett a Vatikánig.

A szobroknak is megvan a maguk sorsa, miként a könyveknek. A Sissi Galériában nyílt kiállításomon megjelent Mádl Ferenc, akit aznap jelöltek köztársasági elnöknek. A megnyitó beszédet tartó Gyurkovics Tibor felvetette, hogy ennek a két műalkotásnak a pápánál lenne a helye mint a magyar állam ajándékának. És ami akkor csak egy jópofa ötletnek tűnt, fél év múlva megvalósult: maga Mádl Ferenc vitte ki a szobrokat millenniumi ajándékként a pápának, és a kíséretében én is ott lehettem. Nagy élmény volt!

Tavasszal adták át a Zaneakadémián a Fagottos szobromat, amely Oromszegi Ottó fagottművész ajándéka volt a 125 éves alma maternek. Ezen felbuzdulva újabb szobrokat rendeltek tőlem: egy fuvolást, egy oboást és egy klarinétost. Ezek valószínűleg nőalakok lesznek, bár a legtöbb szobrom férfi. Készülök a február eleji athéni csoportos kiállításra. Az a Mesterecsetek anyag megy ki, amelyet korábban már itthon bemutattak. Nemrég készült el a Vámos László emlékérmem, amelyet a díjjal együtt idén adtak át először egy rendezőnek.

A színházzal nem ez az egyetlen kapcsolata. Korábban tervezett díszletet is?

Még főiskolás voltam, amikor Varga Mátyás, a díszlettervezők doyenje hívott kellékeket készíteni a Nemzeti Színházba. Két előadásban is dolgoztam, a Play Strindbergben és az Úri muriban. Akkor, a hetvenes években szagoltam és szerettem bele a színházba. Ezért, amikor Kürthy András hívott a kolozsvári Magyar Operaházba pár éve díszletet tervezni, boldogan mondtam igent. Ezt a Nabucco előadást aztán Gyulán is bemutattuk a magyar közönségnek. Sajnos, a dolognak nem lett folytatása, pedig szívem szerint - a szobrokon kívül - díszleteket terveznék leginkább.

Fotó: Madarassy István / Peti Péter