A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM) megrendezett Szoc-deko - Kerámika Kádárika című kiállítás nem csupán a - mostanában oly divatos - retrót kívánja meglovagolni, bár kétségtelen, hogy a szocializmus korát csak hírből ismerők számára a kiállítás valószínűleg e szóval lesz egyenlő. A kicsit idősebbek viszont a kiállítóterembe lépve fura otthonosságot és túláradó nosztalgiát éreznek majd felbugyogni lelkük legmélyebb rejtekéből. A halvány emlékek rég elfeledett, megfakult diaképei úsznak elő: nagymama a konyhában sürög-forog, rántotthús illata lengi be az egész lakást, miközben jó ebédhez szól a nóta. Mert ezek a kerámiatárgyak - küblik, kütyük, vázák, tálak, csészék és tolltartók - tanúi, vagy ha úgy tetszik: letéteményesei egy letűnt kornak.
Valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy a szocializmus évtizedeiben oly mindennapinak számító, a sublóton és a rekamié mellett szinte észrevétlenül megbúvó használati tárgyak mostanra muzeális értékké avanzsálnak. "Úgy álltak ott, mintha lenne funkciójuk" - mondta Kozák Csaba művészeti író a kiállítás megnyitóján. És valóban, a "mintha"-lyukakkal teli mütyürökről sokszor igen nehéz megmondani, hogy mire is szolgáltak a maguk idejében, az avatatlan szemlélő nem tudja eldönteni: vajon szárazvirág, netán tollak tárolására? A sokak számára jól ismert, valahogy melegséget árasztó vázák és tányérok közt sétálgatva tényleg megdöbben az ember: olyan tárgyaktól övezve töltötte a gyerekkorát, amik egyszercsak, hirtelen történelmi műtárgyakká lettek.
Lázasan kutatok az emlékezetemben, vajon a nagymamám hasonló tárgyai most hol lehetnek, miközben több látogató szájából szinte egyszerre visszhangzik a "Nekem is ilyen van/volt"- kezdetű mondat. Az ismerősség jóleső érzése vezérelte Kiss Imre múzeumigazgatót is, hogy összegyűjtse az itt látható "szoc-deko"-tárgyakat. "Skizofréniára kárhoztattam magam, amikor a saját gyűjteményemet fogadtam be" - mondta. A néhány éves gyűjtőmunka gyümölcsét tulajdonképpen ő illette a szoc-deko kifejezéssel, amit Kozák Csaba szerint valószínűleg a szakma is elfogad majd, hiszen az elnevezés az art-deko és a szocialista-realista stílus nyomán szinte kézenfekvő.
A művészeti író szerint a közönség három aspektusból közelíthet a kiállításhoz: a gyűjtő, a fiatal, és az 50 feletti korosztály szemszögéből. Megjegyezte: a szoc-deko "sohasem politizált direktben", a bögrécskéken nem volt se sarló, se kalapács, vagy éppen vörös csillag. Annál inkább jellemzi ezt a stílust a természeti, organikus kifejezésmód, az agyagos, sáros, szikes talajra emlékeztető mintázat, a rengeteg nyílás, vagy éppen a kígyó- és csigavonalak. Állatokban sincs hiány: kecske, szárnyasok, sün és hal együtt gazdagítják ezt a megkövült állatkertet. Egy fehér-barna tányéron egyenesen a batikolás technikáját vélem felfedezni, máshol csurgatott fekete folydogál a váza oldalán, mintha ezeket a tárgyakat egyszerűségükben akár a szárítókötélre is felaggathatnánk, vagy lemoshatnánk róluk az odaszáradt éveket.
Ha ezen a nosztalgikus, de kétségtelenül élő kiállításon kívül máshol is szeretnénk "Szoc-dekóékkal" találkozni - a régi, meleg otthonok megidézéséért azt hiszem, a családnév nekik is kijár -, érdemes vásárba vagy bolhapiacra járni. Vagy legalábbis jobban körülnézni a padláson, vagy éppen a spájzban, a befőttek mögött. Hátha egy darab történelem bújik meg valahol a sarokban.
