| Egész nap kitartóan zuhog, és nem kis bosszankodással állunk a fotóssal a galéria fölé kiugró erkély szerény védelmében, miközben Anikóra, a tulajdonosra várunk. Megszokás kérdése, Szombathelyen vagy az eső esik, vagy a szél fúj, legtöbbször a kettő együtt. A szürke felhők, a vízcseppek kitartó kopogása szinte előrevetíti az elkövetkező óra ízét. Mintha csak most tudatosulna, hogy a tér nyolcszögletű. Innen már érthetővé válik a galéria nevének kettős jelentése is, így egy kérdést biztosan megspóroltam a várakozáson. Eszembe jut, hogy mekkora is a küzdelem Budapest centralizáltságának megtörésére, hiszen a vidék is tele van ötletekkel. Példának okáért, én eddig úgy voltam vele, hogy az országnak egy oktogonja van. Kezdünk fázni, a négysávos út mellett nem értjük egymás szavát, benézünk a terembe, hátha okosabbak leszünk. Az ablakon belül, a párkányon fénymásolt lap, nyitva tartás hétfőtől szombatig, délután kettőtől ötig. Fél három van. Hétfő.
Minden rosszindulat nélkül, Szombathelyen az idő folyamán, különösképpen a művészéletben egészen különleges mikroklíma alakult ki. A sokak által még ma is a nyugat királynőjeként nevezett megyeszékhely álmossága kézzel tapintható. Mindamellett, hogy a népünnepélyek, és a régi május elsejék hangulatát idéző sörfesztiválok, vásárok, szentivánéji vigasságok még megmozgatják az embereket. Meg a Savaria Történelmi Karnevál is, amelyen a város apraja-nagyja beöltözik korhű jelmezekbe, hogy tisztelegjen a római ősök előtt. A grandiózus propagandán ritkán hallatszik át a Blooms Day, a Bartók Fesztivál, vagy éppen a színház felhívásai. Felesleges is lenne látogatottság, vagy érdeklődés alapján lemérni egy-egy program, vagy rendezvény értékét. Mégis, mintha az utóbbi időben megmozdulni látszana valami, egyre több fajsúlyos kezdeményezéssel találkozik az ember, lassan egy színház is kibontakozóban van, meg itt a galéria is. Az OKTOGON. |
 |
| Oktogon Galéria |
|
Időközben megérkezik Anikó, a tulajdonos, és néhány elnézés után bejutunk a terembe. A gondosan fehérre meszelt falakon impozáns festmények, a Vas megyei kortárs Karácsony László munkái, keretek nélkül. Hangulatos fémlépcső vezet fel a galériára. Leülünk az ovális, az antikváriumok eltéveszthetetlen illatát és hangulatát árasztó tölgyfaasztalhoz. A bútor, és a lapján álló rézszobrok bizonytalanul, és kissé félszegen húzzák meg magukat a modernségben, több kevesebb sikerrel. A becsukott ajtó sikeresen kizárja az autók zaját, az eső kopogását. Csak a fényképezőgép kattan néha. |
 |
| Anikó |
|
-Tudniillik mi kőszegiek vagyunk- kezd bele a mesélésbe Anikó- ott van egy alapítványunk, a Sorstalanság Alapítvány, melynek ötletgazdája vagyok. Van ugyanis Kőszegen egy zsinagóga, sokan nem is tudnak róla, és ami áldatlan állapotban van. Nem bírtuk már tétlenül nézni, ahogy évről-évre egyre romosabb lesz, úgy éreztük, hogy valamit tennünk kell. És eredmények már vannak, hiszen nemrég fejeztük be az új tetőt, a tulajdonosnak még erre sem volt gondja, felőle aztán be is szakadhatna. Szép lassan renoválni szeretnénk az egész épületet. Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy a mai világban ilyen megtörténjen. Ugyanakkor nem akartam, hogy csak erre koncentrálódjon a tevékenységünk. Jött az ötlet, hogy ugye nekem van ez az üzletem az '56-osok terén, miért ne lehetne valami jóra használni? Miért ne lehetne nyitni egy galériát, segíteni a művészeket, meg egy kis profitot is termelhetne, amit félretehetnénk a felújítási munkálatok költségeinek fedezésére. Közben kiderül, hogy van egy hátsó terem is, ami eddig rejtve volt a szemünk előtt. A felajánlást szívesen fogadjuk, kiderül, hogy az ajtó kincseket rejtett. Az ötlet, és a megvalósulás eredményes házassága. Mindenesetre ígéretes dolgok. |
 |
|
-Amikor megkerestük Szántó Istvánt- folytatja a tulajdonosnő- az újító szándék vezérelt minket. Nem egy tömegszolgáltatást akartunk létrehozni, hanem egy igazán különlegeset, és minőségit. Talán túlontúl is kortársra sikeredett, mert leszámítva a megnyitókat, szinte nincs is látogatónk. Teljesen szabad kezet adtunk a művészeknek, és az igazat megvallva, nem az én feladatom lenne megállapítani ennek helyességét, vagy helytelenségét. Szerintem sikerült a kitűzött célokat elérni. Ezért nem értem, hol maradnak az emberek? Miért nem jönnek? Pedig ingyenes. Talán valami mással kellene próbálkoznunk, de mégsem akarunk kommerszé válni. Valahogyan azonban ide kell vonzanunk az embereket. Ősztől fűteni is kell, és lenne még mit fejleszteni. Néha már arra gondolok, ez valami szombathelyi különleges jelenség lehet. Nekem ilyenkor a városi Fő tér új szökőkútjával kapcsolatos problémák jutnak eszembe. Megtörténhetett, hogy a szobrász megkérdezése nélkül rosszul állították helyükre a szobrukat. Mégsem ez váltotta ki a szombathelyi polgárok rosszallását, és tiltakozását. A panaszáradat szerint a szoborcsoport ugyanis: Túlságosan erkölcstelen, túlságosan szemérmetlen, túlságosanművészi. |
 |
|
¤¤¤ Eltelik egy hét, kisüt a nap, és a nappal együtt az emberek is lemennek a térre. Természetesen egyelőre a séták célpontja a városközpont, az új térkő, a kivilágított szökőkút, és a közepén sajátos táncukat járó vízsugarak. Azért itt beállok én is a bámészkodók közé, ilyen melegben jó a víz közelében. Itt várom az OKTOGON művészeti karmesterét, a 28 éves Szántó Istvánt (fotó), a "képzőn" végzett festőművészt, jelenleg a Bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatóját, és egy galéria büszke irányítóját. Végül is leülünk az árnyékba. Gondolom a jó idő nem kedvez egy galériának. Ilyenkor az ember inkább kirándulni indul, mint művelődni |
Nem. Pénz, pénz, pénz. Pénz kellene ide is. Több pénzzel jobbat is adhatnánk a közönségnek. Több pénz, jobb minőség. De addig is marad a lelkesedés, meg a segítőkészség, egy darabig tudjuk ezekkel bővíteni a szűkös keretet. Anikó így sokat segít. Több olyan embere kellene, minta milyen ő. Bécsben biztos több képet vesznek. Sikerült már alkotást eladni? Folyamatban van. A magyar ember sokkal nyitottabb, akármilyen furcsán hangzik is elsőre. De a művész is. Ha már Ausztriát említetted, ott szinte egymást követték a nagy művészeti iskolák, és irányzatok, példának okáért a huszadik század végén. Nehéz letérni a kitaposott útról. Ezzel szemben Magyarországon a rendszerváltás után nem beszélhetünk meghatározó szellemiségről. És ez tart a mai napig, előttem, és a kortársaim előtt úgymond szűzi terep van, nem határozza meg a gondolkodásunkat egy előző nagy hatása. Ezért éreztétek úgy, hogy egy könyvbemutató is elfér a képek alatt? Nemhogy elfér, szükség is van rá. Továbbra is szeretnénk tartani rendhagyó programokat, amelyeken igazán jól érezheti magát az idelátogató, nem szeretnénk pusztán a képzőművészetre hagyatkozni. A legjobb példa erre a Karácsony Laci, az aktuális kiállítónk, a megnyitóján Ő maga gitározott, meg énekelt, mint egy polihisztor, természetesen saját szerzeményeket. A gratulációkat figyelembe véve élvezték az emberek. Ősztől új arcok, új alkotások? Marad a megkezdett irányvonal? Mindenképpen. Tartani kell hozzá magunkat. Szeptemberben Lakatos Botond, októberben Szenteleki Gábor lesz a vendégünk. Érdemes benézni hozzánk. |
 |
