Tarján Hédi festészete élete késői éveiben bontakozott ki. A visszafogottság és a színek fegyelme mögött a létbe vetett bizalom és a remény érhető tetten. Portréin megjelennek szülei, mestere, legjobb barátai. Sok az akt és az ülő figura. Beke László írta a 2007-es Vízivárosi Galériabeli kiállítás katalógusában: ?Tarján Hédi, noha minduntalan megpróbál barnás-rózsaszínes alakokat festeni, vagy íróasztalt, szobasarkot, szürkéskék vagy erős ultramarin körítésben, mégis inkább tünemények felé tart. Az alakok el-eltünedeznek a meghatározhatatlan színű színtengerben. Ez a világ a posztimpresszionizmus, az École de Paris, Czóbel Béla világának végső sűrítménye vagy feloldása, s ha ez egy út, akkor a végén az eltűnés és a belemerülés várható??
