Tóth Imre tevőleges szerepet játszott abban, hogy Miskolc a magyar grafika '60-as évekbeli újjászületésének központjává válhatott. Munkái az észak-magyarországi területi seregszemléken való rendszeres szereplésekkel mértéket adtak - a tisztán szakmai szempontokon túl, gondolati téren is. Életműve a Miskolci Művésztelephez kötődik, de hagyatékának súlya korántsem csupán helyi viszonylatban mérhető. Országos és nemzetközi tárlatok résztvevőjeként egy összetéveszthetetlenül egyéni művészi formanyelvvel gazdagította a XX. század második felének egyetemleges képzőművészetét.
Hagyatékának legjellemzőbb darabjai, expresszíven kolorisztikus csendéletei, tájai figurális képeiből fejlődtek tovább. Érdeklődésének középpontjában - kezdetben láthatóan is - az ember állt: a kemény munkát végző napszámosok és gyárakban dolgozók, az összefogásra képes, de a végső dolgok tekintetében mégiscsak egymagára utalt, egyéni és történelmi csapásokat, erőszakot elszenvedő hétköznapi ember.
Festményei és a párhuzamosan születő grafikák látszólag két, teljesen különálló formavilágot képviselnek. Rajzainak, karcainak, metszeteinek legszembeszökőbb sajátosságai - konstruktív leképezés, lényegkiemelés, tiszta szerkezet - minden esetben festészetének is kiindulópontját képezik.
A Herman Ottó Múzeumban március 12-ig látogatható kiállítás az emlékezés szándékával jött létre, de - a hely adta lehetőségekhez mérten - retrospektív szemléletre törekszik. Festmények és a velük egyenértékű grafikák együttesen adják legjavát a művészi pályának. Festményei tekintetében a számára elismerést hozó 1960-as Egyedültől az utolsó kiállításra elkészült 2001-es Nyárig ível a kronológia.
