 |
Úgy becsülöm, már túl vagyok egymillió expozíción. Azt a legalább egy világhírű képet, amire vágytam, ennek ellenére még nem sikerült megcsinálnom. Sikerült helyette több - világra szólónál - kevésbé emlékezetes és kevésbé ismert kép. Azért ezekkel is sok elismerést gyűjtöttem be, büszke is vagyok rájuk!
Múzeumi fotósként kezdtem. A szakmunkásiskola gyakorlati egy évét töltöttem a Magyar Nemzeti Galériában. Mivel a munkaidőm a teremőr nénik érkezése előtt kezdődött, az egyszerű halandó múzeumlátogatókkal szemben én végig is tapogathattam a szobrokat, festményeket. Az egész budavári palota az enyém volt nyolctól tízig. Arról nem is beszélve, hogy a legjobb tárgyfotósoktól lehetett ellesni a szakmának ezt a részét. Megtanultam becsülni a lassú nyugodt aprólékos munkát. Azért az egy év pont elég volt nekem ebből egy egész életre. Nagy szerencsével és protekcióval innen rögtön vágyaim állásába kerültem: egy színes, képes újságnál lettem fotóriporter gyakornok! A művészetek fellegvárából az istállók, és szarszóró gépek világába jutottam, mivel a színes magazin egy mezőgazdasági szaklap volt. Az itt eltöltött idő legnagyobb haszna az lett, hogy megismerhettem az egész országot, és úgy tanulhattam fényképezni, hogy nem volt nyomasztóan nagy a felelősség.
A fotóriporteri pályám igazi kezdete azonban 1984, amikor a Népszavához kerültem. A rendszerváltozás nagy sajtóviharai idején jöttem át a Népszabadsághoz. Jelenleg is itt vagyok fotóriporter.
Egy híján 20 éve politikai napilapoknál dolgozom, a következő oldalakon lévő néhány képet mégis úgy válogattam, hogy egy politikai témájú se legyen közte. Ezeket az apró pillanatokat a mindennapi munka mellett találtam. Nekem mindegyik megért egy gombnyomást a fényképezőgépemen, remélem neked is megér majd egyet, a képernyőd előtt ülve az egereden.
Teknős Miklós
|
