Kós Károly és Malonyay Dezső körül egy egész csapat dolgozott a századfordulótól az első világháborúig. Az építészet és a tárgykultúra hagyományait keresték, a megújulás autentikus forrásait, és egy rövid időre mozgalmuk több irányban is: a szecessziós építészet, a néprajzkutatás és az őstörténet motívumainak rendszerbe rendezése mind az ő munkájuknak köszönhető. Az utolsó pillanatban végezték el a felmérést, amely megörökítette az erdélyi templomépítészetet, a felekezetek megkülönböztetése és az építő közösség rangsorolása nélkül. A szász erődtemplomokat, a székely vártemplomokat és a román tornyos fatemplomokat egyformán lerajzolták, megfényképezték, a szószékek, a kazettás mennyezetek díszítő motívumait gondosan megfestették. Több templom már csak ezeken a lapokon él, nem sokkal később lerombolták vagy átalakították. A türei román fatemplomot, amit Kós Károly próbált megmenteni ? akár úgy, hogy maga megvásárolja ? végül 1947-ben a bukaresti skanzenbe vitték át.
A rajzlapok, akvarellek mellett Tasnádi Zsuzsanna, a tárlat rendezője fontosnak tartotta az alkotóknak, a képek készítőinek életrajzát is röviden mellékelni. Így derül ki, hogy szinte mindenki más céllal fordult az anyag felé. Hende Vince festőművész például a Gödöllői Műhely elismert művésze volt, később a Nyugat illusztrátora, őt a kalotaszegi építészet ragadta meg. Huszka József nagyszabású gyűjtőmunkájához keresett forrásokat az erdélyi falvak építészetében, Szinte Lászlót az apja, Szinte Gábor vitte kutatóútjaira, ő ismerte föl elsőként, hogy a falusi templomok Erdélyben végveszélyben vannak. Néhány rajzon Kós Károly jellegzetes grafikai stílusát látjuk. A kiállítás bemutatja Kósnak azt a kéziratos, saját borítókötéssel készített könyvét is, amelyik az erdélyi népi építészetet tárgyalja, és amelynek egyetlen példánya maradt fenn Magyarországon.
Ugyanezekben az években az orosz-lengyel zsidók falvait egyedül járta Slomo Rapoport, írói álnevén An-ski, akinek Dybuk című műve az európai drámatörténet egyik különlegessége. Az Erdélyben rajzoló magyar művészek és tanárok anyaga szerencsésebb volt, mint az övé: az évek munkájával összegyűjtött, sokezer darabos, páratlan néprajzi kollekció nem sokkal az 1917-es forradalom előtt ért Pétervárra, és egészen 1991-ig elfeledve pihent egy múzeumi raktár mélyén. Nálunk a Néprajzi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár gondosan őrizte a lapokat, Malonyay Dezső gyűjtőmunkája 1907-22 között több, illusztrált kötetben megjelent, Kós Károly életműve pedig az organikus építészet forrásává vált.