TENK LÁSZLÓ kiállítása az Olof Palme Házban

Képző

Talán 20 évvel ezelőtt a Vörösmarty téren kóvályogtam, benézek a Csontváry terembe, nem ismertem se Tenket se a képeit. Látok egy képet éppen almaszüret, vagy mi lehetett, a normál nagyságnál nagyobb nő és iszonyú mennyiségű alma volt megfestve, én még ilyet nem láttam.
Érdemes élni - csak ennyit éreztem, most is ezt érzem. Rájöttem, azért, mert jó! Az magában, hogy szép az még nem lenne baj, de még jó is, az már veszélyes.
Vannak kiváló művészettörténészek, akiknek lukas a szemük. Én nem tartozom ezek közé, a mesterségem tanulta, de művészettörténésznek az megy, aki semmihez sem ért. Valamilyen mesterséget meg kell tanulni ahhoz, hogy az ember becsülni tudja a mesterséget. Van az, hogy a szépet azért szeretjük, pl. Tenk esetében, mert megszerezte magának az összes évszakot, mintha a főbérlője lenne.

Amikor Kovács Péter rendezte nagyszerűen ezt a kiállítást, akkor azt mondta Tenk, hogy én ugyan Bernáth növendék voltam, de Mednyánszkytól többet tanultam, mint Bernáthtól.
Ott van az a Hajnali séta, a fák ágacskái olyanok, hogy az énekesmadár át tudjon suhanni az ágacskái között, Csontváry napnyugtai alkonya valószínűtlen, ezt csak ő merte megkockáztatni, ezeket az alkonyokat. Tényleg így van én magam is így látom, hogy a görög alkonyát csak ő merte így megfesteni senki más. Tenk megteszi ezt. minden alkalommal, minden évszakkal kapcsolatban megteszi ezt. Lehet örülni a tavasznak a télnek az ősznek nem kell magyaráznom, hogy nem baj, hogy szép, hiszen olyan jó.

A képen: Supka Manna és Tenk László

1900-ban két festő volt: Szinnyei és Mednyánszky, a két szakállas, az a Színnyei, akin még röhögött Bécs, amikor előállt a Majálissal. A feleségének jutott eszébe, hogy a képnek a szélét körül kéne venni zöld fűvel mintha a szabadban lenne. Senki nem röhögött többet, ennyi történt csak, hogy behelyezték a zöldbe a képet.
Ilyen egyszerű a korízlés, hogy valami rádöbbenti az embereket, hogy aha, ez az én emberem, akkor megkérdezték Színnyeit, hogy hogy tudta megteremteni a képet, azt mondta, hogy én nem gondoltam semmi másra, hogy vasárnap kimegyek a zöldbe társaságban, jól érzem magam.

Hajnali séta
Senki nem jött az elméleti művészettörténészek, hogy ez a Színnyei tudta, hogy kell e levegőt rezegtetni. Lehet így is festeni, szerintem a Tenk az így fest nem tehet róla, nem baj, ez egy áldás, és mi most mindannyian nem biztos, hogy szeretjük őt, nem kell szeretni. A mostani művészek, miért tudják azt mondani, hogy ez a Tenk jó, pedig mást csinálnak. Élnek köztünk kortársaink vigyázni kell rájuk.

Hajnali kódórgók

Ember lámpással

Téli séta

A fülke fénye (Tél)
A kiállítás április 5-ig látható.